A hatszoros magyar bajnoknál köthet ki a szovátai védő
Klubhoz közeli forrásaink megerősítették az érdeklődést.
Nem alakult túl jól a jelenlegi szezon Kilyén Szabolcs számára. A szovátai védő az ősszel a Sepsiben még csak-csak játszott, ám mióta januárban a Dinamóhoz került, csak három bajnokin kapott lehetőséget, legutóbb pedig már a keretben sem kapott helyet. Ha mindez nem lenne elég, csapata soha nem látott anyagi gondokkal küzd, történelme során először a kiesés réme is fenyegeti, ráadásul a koronavírus is megtépázta a gárdát, feje tetejére állította annak programját.
Ennek ellenére a 22 éves jobb oldali védőnek külföldi kérője van: a hatszoros magyar bajnok Vasas. A lehetséges klubváltásról a Nemzeti Sport online változata számolt be, de a piros-kékek érdeklődését a budapesti egyesülethez közeli forrásaink is megerősítették.
A 22 éves Kilyén Szabolcs István a Viitorul nevelése, idén kölcsönben szerepelt előbb a Sepsi, majd a Dinamo együtteseinél. A szezonban összesen 13 bajnokin és 2 kupameccsen lépett pályára.
A Vasas történelme során hatszor nyerte meg a magyar bajnokságot (legutóbb 1957-ben), négyszer pedig a Magyar Kupát. Jelenleg a második osztályban szerepel, a harmadik helyen végezve épphogy lemaradt a feljutásról. Idén nyáron viszont komoly erősítések érkeztek a gárdához, többek között az NB I gólkirálya, Radó András, az Újpest korábbi csapatkapitánya, Litauszki Róbert, vagy éppen a Ferencváros saját nevelésű játékosa, Silye Erik.
fotó: ziaruldesport.ro