Vírus után igazi korona: Harmadszor is bajnok a Kolozsvár!


Fordított, majd magabiztosan nyert a trónkövetelő Craiova otthonában a „vasutas”.

A Craiova 29 év után, vagy a Kolozsvári CFR egymás után harmadszor? Ez volt a nagy kérdés a román labdarúgó felsőház utolsó fordulójának zárómérkőzésén, amelyen a trónkövetelő Craiova két pontos hátrányból fogadta a címvédő Kolozsvári CFR-t. A Liga 1 sajnos igazi Covid-ligává vált az utóbbi hetek pozitív tesztjei és a számtalan meccshalasztás miatt, így alakulhatott ki, hogy a Craiova egy meccsel kevesebbet játszott, amelyet az UEFA határideje miatt nem lehet már bepótolni. Ezzel szemben a CFR hét nap alatt immár harmadik meccsén léphetett pályára. A zűrzavart tetézte, hogy délben még azzal fenyegetőztek az erdélyi játékosok, hogy nem állnak ki, mivel a Craiova nem tartotta be a koronavírus miatti egészségügyi protokollt. Mindemellett az oltyánok két hete nem játszottak mérkőzést, így kipihentebben várhatták a végső összecsapást.

Amely igazi döntőnek illett be, mivel a Román Labdarúgó Szövetség Végrehajtó Biztosságának délutáni ülésén az a döntés született: amelyik csapat nyer, az indulhat a Bajnokok Ligájában. Rendes játékidő végén, hosszabbítással vagy büntetőkkel, de valamelyiküknek nyernie kell! Már pedig ilyenre még nem volt példa a román bajnokság történelmében!

Az erdélyiek Grzegorz Sandomierskit, Adrian Paunt, Demjan Djokovicot és Cristian Maneát nem is nevezhették a vírusfertőzés miatt, mint ahogy Dan Peterscu vezetőedző sem ülhetett le a kispadra. Ezzel szemben a Craiovánál a csapatkapitány Nicusor Bancu hiányzott sárga lapjai miatt.

Remekül kezdtek a hazaiak, Dan Nistor pedig már a 10. percben megszerezte a vezetést számukra: jó 25 méterről lőtte ki a Giedrius Arlauskis kapujának jobb alsó sarkát (1-0). A bekapott gól kissé megzavarta az erdélyieket, de Valentin Mihaila rövid sarokra tartó pördítése után a labda kapu fölé szállt, majd Uros Cosics közelről nem tudott kapura lőni.

Az első félóra végén kezdett magára találni a címvédő, aminek a 36. percben meg is lett a gyümölcsee: Ciprian Deac szöglete után Paulo Vinicius csúsztatott a kapu hosszú sarkába (1-1). Ezt követően még inkább felpörgött a találkozó, Nistor remek egyéni megvillanása után alig kerülte el a kaput a labda, a túloldalon viszont Billel Omrani guríthatott volna az üres kapuba, ha a védő nem füleli le az átadást. Kevéssel később már Vinicius ment a vendégek kapuja előtt, majd Mario Rondon közeli lövését védte bravúrral Mirko Pigliacelli.

A jó ütemű, lüktető első félidő krónikájához tartozik, hogy a CFR akár tizenegyest is kaphatott volna: előbb, amikor Stefan Vladoiu Omranit buktatta a büntetőterületen belül, majd amikor Deac lövése egy védő kezén pattant meg. De Ovidiu Hategan játékvezető mindkétszer továbbot intett.

A második félidőben sem kellett tíz percnél sokkal többet várni az első gólra: Elvir Koljics, illetve Alexandru Chipciu távoli próbálkozásai után az 56. minutumban ismét Deac ívelt pazarul középre, ezúttal Kevin Boli fejét találta meg, aki a kapu hosszú sarkába csúsztatott (1-2).

A vezetés megszerzése után a kolozsváriak egyre inkább átadták a területet, a Craiova pedig egyre nagyobb energiákat igyekezett mozgósítani az egyenlítés érdekében. Gólt azonban ismét a CFR szerzett, a 77. percben ugyanis Cosics rántotta le Viniciust a tizenhatoson belül. Erősen lesgyanús volt a helyzet, ez azonban Deacot a legkisebb mértékben sem zavarta meg és két gólpassz után magabiztosan szerezte meg a bajnoki címet bebiztosító harmadik kolozsvári gólt (1-3).

Ezt követően a Craiova már kétségbeesetten kezdte el hajszolni a lehetetlent, Elvir Koljics kétszer is veszélyes tudott lenni, újabb gól azonban nem született.

Az első negyedóra megingásait leszámítva a Kolozsvári CFR magabiztosan uralta a mérkőzést, a rutinos játékosok nagyobb tapasztalata pedig újabb bajnoki címet ért. A „kincses város vasutasainak” nincs riválisa Romániában, Dan Petrescu legénysége, soraiban az egy bajnokin lehetőséget kapott Hindrich Ottóval, zsinórban harmadszor, összességében hatodszor nyerte meg a bajnoki címet. Amivel utolérte az örögranglistán az UTA Aradot.

A Román Labdarúgó Szövetség pedig nyugodt lelkiismerettel küldhette el az UEFA-nak a nevezési listát: a Kolozsvári CFR indul indén is a Bajnokok Ligája, a Craiova, a FCSB és a Botosani pedig az Európa Liga selejtezőiben.

fotók: facebook.com/cfr1907

A rovat legfrissebb hírei