Két román válogatottal erősített a Haladás


A két erdélyi magyar lány számára nem újdonság az NB I.

Két erdélyi magyar, de a román női labdarúgó válogatottban játszó játékossal készül a 2020-2021-es szezonra a Haladás Viktória csapata. A szombathelyiek leigazolták ugyanis Gődér Brigittát és Herczeg Andreát.

Mindkét játékos számára ismerős az NB I-es közeg, hiszen előbbi a Győr, utóbbi a Szent Mihály FC csapatában szerepelt a tavalyi szezonban.

„A menedzserem szólt, hogy a szombathelyi csapat középpályást keres, és mivel csapat nélkül voltam, érdekelt az ajánlat – mondta Herczeg Andrea (fotó). – Ennél nyomósabb érv volt, hogy a Viktóriáról pozitív emlékeim voltak, a legutóbbi bajnokságban két jó meccset játszottunk, Szombathelyen döntetlenre végeztünk, Szegeden pedig nyertünk. Mindig is jó és szimpatikus csapatnak tartottam a Viktóriát, ráadásul Bíró Barbarát, Tálosi Szabinát és Rácz Zsófiát korábbról már ismertem – más kérdés, hogy közülük csak Barbi és Szabina van már a csapatnál. Viszont Gődér a román válogatottban csapattársam, Szil Tündével pedig Szegeden játszottam együtt – mielőtt megegyeztem a szombathelyiekkel, kikértem a véleményüket. Mivel mindketten jókat mondtak, megegyeztem a Viktóriával. Nyilván jó lett volna olyan játékosokkal együtt futballozni, mint Tóth Alexandra vagy Rácz Zsófia, de most az a feladatom, hogy őket pótoljam és a fiatalokat segítsem”, fogalmazott Herczeg klubja Facebook-oldalán.

„Olaszország és Magyarország között vacilláltam”, ismerte el a Román Labdarúgó Szövetségnek adott nyilatkozatában Herczeg. „Szerettem volna kipróbálni magam egy olyan bajnokságban, amelyben korábban még nem szerepeltem, de sajnálatos módon a koronavírus közbeszólt”, tette hozzá.

A 25 éves marosludasi középpályás elmondta: a Haladás célja a következő szezonban az első négy hely valamelyike, de szeretnének minél tovább jutni a Magyar Kupában is. Ebben nagy segítségére lehet a szombathelyi klubnak a 28 éves, Margittán született Gődér Brigitta is.

„A szombathelyiek már a korábbi években is szerettek volna szerződtetni, de valamiért ez mindig meghiúsult – mondta Gődér Brigitta. – Most azonban minden akadály elhárult, a váltás mellett döntöttem, úgy éreztem, szükségem van megújulásra. Tudom, hogy átalakul a vasiak kerete, és még lesznek távozók – egy kicsit sajnálom, hogy néhányukkal nem játszhatok egy csapatban, de ilyen az élet. Mindenesetre jómagam is tapasztalt játékos vagyok, hiszem, hogy rutinommal, tudásommal a csapat segítségére leszek. A belső védő az igazi posztom, de a védelem valamennyi posztján játszottam és védekező középpályásként is szerepeltem már. Beszéltem Szabados György edzővel, ambiciózus, szimpatikus tréner és jelezte, hogy az eredeti helyemen, belső védőként számít rám. Sajnos tavaly novemberben elszakadt a keresztszalagom, és mivel a koronavírus-járvány miatt jó ideig nem mehettem gyógytornászhoz, egyelőre a rehabilitációnál tartok. Reményeim szerint csak az első néhány bajnokit kell majd kihagynom, aztán játszhatok”, idézi Gődért a klub Facebook-oldala.

A rovat legfrissebb hírei