Gergelyfi és Vancsik hazatért, most edzőtáborba vonul a válogatottal


Véget ért a magyarországi kaland mindkét aradi pólós számára.

A koronavírus-járvány kitörését követően először találkoznak egymással a román férfi vízilabda-válogatott tagjai: a szövetség augusztus 30. és szeptember 13. között edzőtábort szervez az olimpiai sejtezőtornára készülő tagság számára. A keretből pedig nem hiányozhat a két aradi kiválóság, Gergelyfi Róbert (fotó) és Vancsik Levente sem.

Mindkettejük számára klubváltást is hozott a nyár: egy év után egyaránt hazatérnek Magyarországról. Vancsik Debrecenből a bajnok Steauához szerződött, Gergelyfi pedig Szentesről a brassói Coronához. Utóbbival kapcsolatban Pellei Csaba, a Szentes edzője elmondta, leginkább „gazdasági okok miatt” nem hosszabbították meg a szerződését.

A román szövetség 22 játékost hívott be a keretbe, ők két hetet készülnek majd Izvorani-ban. A csapatra tavasszal fontos mérkőzések várnak Rotterdamban, ahol február 21–28. között olimpiai selejtezőtornán vívhatják ki az ötkarikás játékokon való részvétel jogát. Romániára jelen állás szerint a B csoportban Horvátország, Hollandia, Oroszország, Németország és egy ázsiai ország vár majd.

fotó: h2opolo.ro
 

A rovat legfrissebb hírei