Aljas húzás a román szövetségtől


Kikosarazták a bajnoki címvédő csíki csapatot!

 Abszurd, hihetetlen ugyanakkor aljas döntést hozott a Román Labdarúgó Szövetség (FRF).

A mai Végrehajtó Bizottsági ülésen eldőlt, hogy nem rendezik meg a teremlabdarúgó-bajnokság döntőjét és zöld asztalnál a Galaci Unitedet küldik a Bajnokok Ligájába a Csíkszeredai Imperial Wettel szemben.
 
Minderről egy három mondatos közleményben értesítette a nagyérdeműt a szakszövetség.
 
A probléma viszont nem itt van, hanem ott, hogy a szakszövetség a bajnokság befagyasztása ellenére a Galaci Unitedet küldte a Bajnokok Ligája selejtezőkörébe és nem a csíkiakat.
 
Az előzmények:
 
A 2019/2020-as idényben hét csapat vett részt, amely alapszakaszának végén a bajnoki címvédő Csíkszeredai Imperial Wet végzett az első helyen két ponttal megelőzve a Galaci Unitedet.
 
Az alapszakaszt követően az alapszakasz első négy helyezettje a felsőházba került, amelyet a csíkiak 3, míg a galaciak 2 ponttal kezdtek.
 
A nyitó fordulóban mindkét csapat nyerni tudott, hogy a másodikban elérkezzünk a rangadóhoz, amelyet a Duna-partiak húztak be 2–1 arányban. Négy fordulóval a rájátszás vége előtt viszont beütött a koronavírus így a bajnokság félbeszakadt a galaciak két pontos előnyével.
 
A FRF később döntést hozott: a bajnoki címért a Csíkszeredai Imperial Wet és a Galaci United küzd meg. A döntő két meccses lett volna és egy oda-visszavágó döntött volna a bajnok kilétéről. Ez is meghiúsult…
 
Görbe Walter a csíki csapat tulajdonosa közösségi oldalán megjegyezte, hogy minden lehetséges fórumon megtámadják a döntést. Bejegyzése szerint a szakszövetség a döntő megrendezését a közegészségügy engedélyéhez kötötte, amelyet a csíkiak megszereztek, végül azt mégsem fogadták el egy ilyen döntés hoztak…

Érthető módon a csíkiak azt nehezményezik, hogy nem az alapszakasz rangsorát vették figyelembe, hanem a csonka felsőházi rájátszás tabelláját, ugyanakkor azt is sérelmezik, hogy nem adtak esélyt a szövetségnél a döntő megrendezésére, bár rendelkeztek a közegészségügy engedélyével...

A rovat legfrissebb hírei