Pozsonyi győzelmével továbbjutott a román férfi kosárválogatott


A „sasok” mind a hat előselejtezőbeli mérkőzésüket megnyerve jutottak be a februári selejtezőkbe.

Győzelem vagy vereség 17 ponton belül – a román férfi kosárlabda-válogatott azzal a tudattal lépett pályára szerda este Pozsonyban, hogy tudta: e két eredmény elérésével bejut az Európa-bajnokság februári selejtezőjébe. Nos, Tudor Costescu csapata szoros mérkőzésen, elsősorban a kitűnő második negyedének köszönhetően 77-74-re legyőzte Szlovákiát és továbbjutott az előselejtezőből.

Az F csoportban Románia úgy érkezett Pozsonyba, hogy korábbi mindhárom meccsét megnyerte: Ciprust oda-vissza, a szlovákokat pedig Pitesti-ben simán, 85-68-ra múlta fölül.

A pozsonyi első negyed fej-fej melletti küzdelmet hozott, a hazaiak 23-19-es előnnyel vonulhattak a rövid pihenőre. Ami után viszont mintha elfelejtettek volna visszatérni a pályára. Románia pazar 10 percet produkált, 28-9-re lerohanta Szlovákiát, ezzel pedig gyakorlatilag eldöntve nem csak a továbbjutás, de a győztes kérdését is. Hiába nyerte meg ugyanis a házigazda a következő két negyedet 20-13-ra és 22-17-re (ezzel három játékrészt megnyerve a négyből), fordítani nem tudott, így végül 77-74-es vereséget szenvedett.

A februári selejtezőkben Románia Spanyolország, Izrael és Lengyelország ellenében próbálhatja meg kivívni az Eb-szereplés jogát.

Ami amúgy a román keretet illeti, a 12 játékosból öten is erdélyi klubban keresik kenyerüket. A legtöbb játékost a Nagyváradi CSM CSU adja, szám szerint hármat: Giordan Watsont, Bogdan Nicolescut és Bogdan Tibornát, míg Lucas Tohatan Nagyszebenben, Mirel Dragoste pedig Temesváron játszik.

fotó: facebook.com/frb.romania.basketball

A rovat legfrissebb hírei