Közel két év után ismét jól van az erdélyi származású tehetség


Utoljára 2018 márciusában lépett pályára, végre ismét egészséges.

Három évvel Szoboszlai Dominik salzburgi berobbanása előtt egy másik pelyhedző állú magyar tehetség tűnt fel az egyik nagy osztrák klubnál, magára irányítva nem csak az osztrák, de a magyar labdarúgó-társadalom figyelmét is: Szántó Tamás alig töltötte be a 20. életévét, amikor 2016 augusztusában a Torpedo Zsodino elleni Európa Liga-selejtezőn bemutatkozott a Rapid Wien színeiben.

A Sopronban született Szántó számára álomszerűen folytatódott a szezon, hiszen a 2016-2017-es debütáló idényében 29 bajnokin léphetett pályára a 32-szeres osztrák és (figyelem) egyszeres német bajnok színeiben, ezeken pedig 5 gólt és két gólpasszt jegyeztek fel neve mellé. A fiatal játékos, akinek édesapja, Csaba 1970-ben született Marosvásárhelyen, ekkor bemutatkozhatott a magyar U21-es válogatottban is, mi több, sokan úgy gondolták, már a felnőttválogatott kapuján is kopogtat. Teljesen jogosan.

Álom után viszont rémálom következett: még abban az évben lágyéksérülést szenvedett, ami miatt 13 bajnokit volt kénytelen kihagyni. Aztán 2018 tavaszán, amikor már úgy tűnt, sikerült visszaverekednie magát a csapatba, jött az igazi istencsapás: porcsérülés! Ami miatt csapata 97 (!) mérkőzéséről maradt le. Utoljára 2018. március 18-án játszott tétmérkőzést!

Valószínűleg lassan már a Rapid szurkolói is kezdtek nemcsak lemondani, de megfeledkezni róla. Piaci értéke a transfermarkt.de oldalon 900.000 euróról 100.000 euróra esett vissza.

Tamás azonban nem adta fel! Soha! Írásos megkeresésünkre a Rapid Wien szinte azonnal válaszolt és örömmel közölte: Szántó Tamás augusztus eleje óta a csapattal edz, végigcsinálta a kerettel a nyári edzőtábort is!

„A klub akadémiájának erőnléti edzőjével 6-7 hétig egyéni edzéseket végeztem, amíg el nem értem azt a szintet, hogy csatlakozhattam a többiekhez”, nyilatkozta a még mindig csak 24 éves játékos klubja honlapjának. „Hatalmas öröm, hogy ismét a pályán edzhetek, nem csak a konditeremben. Ez persze nagyon megerőltető két év kihagyás után, de egyszerűen örülök, hogy ismét füvön vagyok focicipővel a lábamon”, mondja mosollyal az arcán.

Noha csak hat olyan játékos van a keretben, aki nálánál korábban mutatkozott be a Rapid csapatában, mégis neki kell most beilleszkednie. „A fiúkat természetesen ismerem emberileg, hisz ott voltam velük az öltözőben. Labdarúgóként viszont már kevésbé ismerem őket, legtöbbjükkel csak most, az edzőtáborban töltöttem el időt a gyepen is”, vázolja fel a meglehetősen faramuci helyzetet.

„Soha nem adtam fel! Mindig csak az járt a fejemben, hogy: Tovább! Tovább! Most sem állítottam magam elé olyan célokat, hogy eddig vagy addig 100%-os állapotban kell lennem, vagy pályára kell lépnem. A fontos, hogy a foci örömöt okoz és meglátjuk, mikor lesz ismét játékra alkalmas a térdem”, jelentette ki optimistán a marosvásárhelyi gyökerekkel rendelkező támadó középpályás, akinek csúcsformájára a Rapid mellett, amely szerda délután a Lokomotiv Zágráb ellen Bajnokok Ligája-selejtezőt játszik, a magyar válogatottnak is nagy szüksége lenne.

Positiver Blick nach vorne: Tamas Szanto

Tamas Szanto steht nach seiner langwierigen Verletzungspause wieder im Mannschaftstraining. Im Interview verrät uns unsere Nummer 18 den aktuellen Stand der Dinge.

fotó: peterlinden.live

 

A rovat legfrissebb hírei