Dráma a hajrában


Hiába irányította a meccset az FK Csíkszereda, a hajrá nem az övék volt.

 Már a második fordulóhoz érkezett a labdarúgó másodosztály mezőnye, amely során az FK Csíkszereda az U Craiova 1948 alakulatát fogadta. 

A találkozó nézők nélkül zajlott, de a kerítésen kívül nagyjából 250 szurkoló követte a helyszínről a mérkőzést. A Lokálpatrióták szurkolótábora dobokkal, zászlókkal érkezett és a kerítés mögül is biztatták kedvenceiket.
 
Valentin Suciu vezetőedző az első fordulóhoz képest egyetlen helyen változtatott az összeállításon, ezúttal Suciu Toni helyett Mészáros Andrást nevezte a kezdőcsapatba. A piros-feketék jól kezdték az összecsapást és a 12. percben az argentin Juan Bauza góljával megszerezte a vezetést a hazai csapat. A folytatásban a vendégek is többször helyzetbe kerültek, előbb Ribánszki védett nagyot, majd Palmes a gólvonalról mentett hatalmasat. Szünet előtt Bauza növelhette volna az előnyt, de a 43. percben kissé mellé fejelt, majd egy perc múlva a Craiova kapusa rosszul futott ki a tizenhatosból, átemelte fölötte a labdát és 30 méterről az üresen maradt kapu felé lőtte, de ez kevéssel mellé ment. A végén még Mészáros előtt is adódott egy lehetőség, jobbról lőtt a hosszúba, de a kapus odaért.
 
A második félidőben az 56. percben Anghelina lövése mellé megy, majd Ciolacu és Balan is egyenlíthetne, miközben az FK egyetlen veszélyesebb helyzetet sem tudott kialakítani.
 
A végére kicsit szétesett a csíki védelem és az oltyánok megrohamozzák a kaput, majd a hosszabbítás perceiben a játékvezető kissé könnyelműen ítél szabadrúgást mintegy húsz méterre Ribánszki kapujától. Anghelina jól találja el a labdát és pazarul a jobb-felsőbe bombázza. Az utolsó percben is az oltyánok kerülnek helyzetbe, de szerencsére a kapu fölé fejelik. A sípszó után az FK játékosai megtapsolták a kerítés mögött álló szurkolókat és közösen énekelték el a Székely Himnuszt.
 
Liga 2., 2. forduló
FK Csíkszereda – U Craiova 1948 1–1 (1–0)
Gólszerzők: Bauza (12.), illetve Anghelina (90+3).
FK Csíkszereda: Ribánszki – Takács, Intzidis, Apró, Palmes, Bara (Suciu 84.), Eder, Botorok (Rotar 62.), Bauza, Marrone, Mészáros (78.).
 
A forduló további eredményei
Concordia Chiajna – Unirea Slobozia 3–1
Dinarea Calarasi – Lénárdfalva 3–0
Turris Oltul – Bukaresti Metaloglobus 2–2
Konstancai Farul – Bákói Aerostar 1–0
Bukaresti Rapid – Pandurii Tg. Jiu 2–1
 
Fotó: fkcsikszereda.ro / Pál Zoltán

A rovat legfrissebb hírei