Afrikai menekültek az újvárosi szőlőhegyek árnyékában


Szatmár megye egyik legeredményesebb csapata nem csak a remek infrastruktúrájával vonta magára a figyelmet.

Moussa Naig és Khadim Der Serigne igazi színfolt volt a Szatmár megyei labdarúgó bajnokságban. Az országos negyedik osztályban nem nagyon fordulnak meg légiósok, nem hogy színes bőrű játékosok. Amikor pedig a két szenegáli kifutott az Avasújvárosi Talna csapatának mezében a falusi pályákra, mindenki figyelmét magukra irányították: ellenfelét, szurkolóét egyaránt.

A festői Avasújváros egy 3800 lakosú, 63%-ban magyarok laktak község Szatmár megyében, a keleti Kárpátok belső vonulataihoz tartozó Avas-hegység lábainál. Egykor olyan nemesi családok birtokába tartozott, mint a Bethlen, a Bánffy vagy éppen Kölcsey. A régióban leginkább szőlőtermesztéséről és borairól ismert.

A labdarúgó csapata a községen keresztül folyó Talna patakról kapta nevét. Az egyesület a megyei bajnokság egyik legkiegyensúlyozottabban teljesítő, legstabilabb háttérrel rendelkező tagja. Más szóval: rendre a megyei első osztály élmezőnyéhez tartozik: a koronavírus miatt félbeszakadt legutóbbi szezonban 11 győzelemmel és egy vereséggel végzett a tabella élén. De nyerte már meg a csapat a Román Kupa megyei szakaszának döntőjét is hét évvel ezelőtt, majd az országos sorozatban is az ötödik fordulóig jutott.

A legnagyobb feltűnést mégis a 2014-2015-ös szezonjában keltette. Ekkor szerepelt ugyanis a Talnában a két említett szenegáli légiós, Moussa Naig és Khadim Der Serigne. Útjuk kalandosan alakult, hiszen az Avasújvárostól 54 kilométerre található Nagysomkúton működő menekülttáborban tengették mindennapjaikat, amikor valaki a Talna ügyeit intéző Bűte Pál figyelmébe ajánlotta őket. Érdekesség, hogy egyes internetes adatbankok szerint Khadim Der Serigne 23 perc erejéig megfordult a 2010-2011-es szezonban az egyiptomi élvonalban szereplő Hanasz el Hodud csapatában is. Többek között az 51-szeres egyiptomi válogatott Ahmed Eid vagy éppen bizonyos Mathurin Kameni oldalán. Utóbbi a jóval híresebb, a St.Etienne-ből, az Espanyolból, a Malagából és a Fenerbahcéből, na meg a kameruni válogatottból ismert Carlos Kameni fivére.

„Teljesen másképp játszottak, mint amit megszokhattunk”, emlékezik vissza Bűte Pál „Technikásabbak, könnyedebbek, lazábbak és gyorsabbak voltak. A fegyelem és a küzdelem azonban távol állt tőlük”, meséli mosolyogva.

A nem tartott sokáig a kaland, a szezon végén a két idegenlégiós továbbállt. A Talna azóta a „hazai” játékosokra számít. A hazait ebben az esetben nem feltétlenül úgy kell érteni, hogy avasújvárosi. „Sok fiatal elment külföldre, ezért gyakorlatilag kiesett egy teljes generáció”, kesereg Bűte. Ezért is kiemelten fontos az utánpótlás: „Tehetségesek a gyerekek, amit a megyei bajnokságban is rendre bizonyítanak. Reméljük, közülük jó néhányan játszanak majd a felnőttek között is”, mondja bizakodva az egyesület elnöke.

A Talna az utóbbi évtizedben mindig a megyei első osztály dobogóján végzett. A siker egyik legfontosabb titka a térségben párját ritkító infrastruktúra: a pálya talaja az egyik legjobb a megyében, köszönhetően többek között az önműködő öntözőberendezésnek. A pálya mellett lelátó és edzőpálya, a játékosokat és a bírókat pedig korszerűen felszerelt öltöző várja.

„A hazai meccseken rendre 200-300 néző jár ki, de sokszor az idegenbeli találkozókra is 30-40-en elkísérik a fiúkat. Ez mutatja, hogy a helyieket érdekli a foci, ezért az önkormányzat is igyekszik támogatni az egyesületet. Szeretnénk továbbra is Szatmár megye egyik legjobb csapata lenne”, kapcsolódik be a beszélgetésbe Majlát Gábor polgármester is.

Támogatásra most nagyobb szükség van, mint valaha! A koronavírus miatt kialakult előírások szerint a csapatoknak minden meccs előtt tesztelniük kell a keret tagjait. Ez akár ezer eurós többletköltséget is jelenthet. Fordulónként! A Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület elképzelései szerint szeptember 26-án indulna a következő idény. Ugyan egyelőre egyik csapat sem lépett vissza, ilyen körülmények között kevesen tudnák vállalni a részvételt. Így hát a bajnokságot szervező megyei egyesület kilátásba helyezte: csak akkor indul a következő szezon, ha az egészségügyi hatóságok enyhítenek az előírásokon….

 

A rovat legfrissebb hírei