Egy pontnak örülhet a Sepsi


Nem az OSK-nak állt a zászló…

 A román labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában az első győzelmére hajtott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely a szintén nyeretlen Konstancai Viitorult fogadta.

A válogatott szünet után első játéknapon pörgős első félidőt lehetett látni. Az iramra egyáltalán nem lehetett panasz, kiegyenlített volt a találkozó. A kiegyenlítettség amúgy jellemző volt a két csapat múltjára, hiszen eddig három háromszéki, három konstancai győzelmet jegyezhettünk a négy döntetlen mellett.
 
Az első félidő végére viszont előnybe kerültek a vendégek: Ciobanu szabadrúgás a sorfalon irányt változtatva vágódott Jesús Fernandez – először kapott bizalmat Leo Grozavutól – ketrecébe.
 
A szünetet követően a hazaiak kettős cserével igyekeztek felrázni magukat. A mezőnyfölény megvolt, viszont a vendégek védelme remekül zárt. Sőt az ellentámadások rendre veszélyt tartogattak. Luckassen két nagy helyzetet is elpuskázott, majd Iancu találta el a kapufát. Eldőlhetett volna a mérkőzés.
 
Nem így lett. Jöttek a Fülöp testvérek is a pályára, de még így is Luckassen járt közelebb a gólhoz, de Fernandes nagyot védett. A 82. percben, a játék képével ellentétben, egyenlített az OSK.
 
A Fülöp testvérek összjátéka végén Safranko egyenlített közelről. Ez erőt adott a piros-fehéreknek, de a győzelem nem jött össze.
 
I. Liga, 4. forduló
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – FC Viitorul 1–1 (0–1)
Gólszerzők: Safranko (82.), illetve Ciobanu (39.)
Sepsi: Fernández – Csiszér (Dimitrov, 10.), Bouhenna, Mitrea – Nouvier (Fülöp I., 59.), Purece (Fülöp L., 71.), Fofana (Ștefănescu, a szünetben), Aganovic, Ștefan – Carnat (Golofca, a szünetben), Safranko.
Viitorul: Cojocaru – Boboc, Mladen, Ghiță, Dussaut – Ciobanu (Bodișteanu 89.), Matei, Casap (Castaneda 64.) – Iancu, Luckassen, Mățan.

A rovat legfrissebb hírei