Győzelemmel „háláltak” a csíkiak


Második meccsen jött a győzelem.

 A Ferencváros-Telekom ellen hosszabbításban elszenvedett vereséget követően pénteken a MAC HKB Budapest vendégei kellett volna legyenek a Csíkszeredai Sportklub hokisai az Erste Ligában.

Nem így lett, miután a MAC kérte a találkozó elhalasztását. A Vasas Opten viszont volt olyan sportszerű, hogy a csíkiak magyarországi programjába ne legyen akkora űr és a jövő vasárnapra betervezett meccset előrehozták.
 
Jól is kezdték a hazaiak a meccset, amelyet semleges helyszínen a Tüskecsarnokban rendeztek meg. A Vasas jobban ment és a kék-fehérek nehézkesen lendültek bele a játékba. Igaz mikor belejöttek, akkor kapujuk elé szögezték a hazaiakat, még akkor is, ha azok néha veszélyes kontrákkal lódultak meg. Gólt viszont nem sikerült szerezni.
 
A második felvonásra egy céltudatos csíki csapat jött a jégre és ennek nagyon gyorsan meglett az eredménye. Előbb a 26. percben Blackwater szerzett vezetést, majd alig egy percen belül Fodor értékesített egy ziccert. A két gól között viszont a csíkiak kapusának, Szamankovnak is volt egy hatalmas bravúrja. A kétgólos előny tudatában a csíkiak mintha kiengedtek volna, magukra húzták a Vasast. Igaz a hazaiaknak kedvezett az is, hogy a csíkiak fölöslegesen tetették ki magukat a büntetőpadra. Össze is jött a szépítés a Vasasnak, de Béres gólját végül érvénytelenítették.
 
Az utolsó harmad áthúzódó hazai előnnyel indult és alighogy kiegészült a csíki csapat Nagy talált be Szamankov ketrecébe. A Vasas nagyon hajtott az egyenlítő találatért, két fórt is kaptak még, de nem tudta élni a lehetőséggel. Az utolsó 10 percre fordulva négy a négyben találták magukat a felek. A Sportklub megrázta magát és Maylan zseniális egyéni megmozdulás után kettőre, míg 22 másodperc múlva Tousignant háromgólosra növelte a Sportklub előnyét. Utóbbi Kuljas lőtt passzát juttatta a hálóba, emberelőnyben. Az 55. percben végleg eldőlt a meccs. A Sportklub újabb emberelőnyt váltottak gólra. Ezúttal Taratuhin volt a befejező. A góleső itt még nem ért véget, hiszen az utolsó szó a hazaiaké volt, akik Schmál révén újabb gólt szereztek.
 
Közelebb már nem tudtak jönni, de a Vasast így is dicséret illeti, hiszen szemmel látható a fejlődésük az egy évvel korábbi önmagukhoz képest. A Sportklub játékosai sem lehetnek teljesen elégedettek, látszik még a szezon eleji forma.
 
Erste Liga
Vasas Opten – Csíkszeredai Sportklub 2–5 (0–0, 0–2, 2–3)
Gólszerzők: Nagy (41.), Schmál (58.), illetve Blackwater (26.), Fodor (27.), Maylan (52.), Tousignant (52.), Taratuhin (55).
 
Fotó: Opten Vasas / facebook

A rovat legfrissebb hírei