Kizártak egy csapatot a másodosztályból


Egy korábbi határozatát vonta vissza a Román Labdarúgó Szövetség.

Egész nyáron kétséges volt, hogy a labdarúgó másodosztályban a legutóbbi idényben is az utolsó helyen végzett Pandurii Tg. Jiu elindulhat-e a 2020/2021-es idényben.

Nagyon sokáig úgy nézett ki, hogy a csődeljárás alatt levő klub nem lesz ott a rajtnál, hiszen tartozásai vannak a korábbi játékosai felé és a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) nem fogja megadni a másodosztályban való induláshoz szükséges bizonyítványt, hivatkozva a Fegyelmi szabályzat és szervezési szabálykönyv (ROAF) 43. pontjára.

Ez nagyon sokáig így is volt, hogy végül a szövetség Fellebbviteli Bizottsága helyt adott a Pandurii óvásának és rajtengedélyt kapott augusztus 24-én.

Ugyanakkor a Pandurii a kialakult helyzet miatt a bajnoki rajtra 9 játékossal maradt és a kinézett labdarúgókat nem sikerült leigazolni és a Bukaresti Metaloglobus elleni meccsen nem jelentek meg. Hivatkoztak arra, hogy koronavírusos játékosuk van a keretben. Ezt a meccset zöld asztalnál veszítették el.

A folytatásban sem alakult jól a Pandurii idénye. A soron következő öt meccsen öt vereséget könyvelhettek el – a Rapid, a Turris-Oltul, a Chiajna, a Mioveni és a Kolozsvári U ellen – és pont nélkül az utolsó helyen álltak.

Egészen a tegnapi napig, amikor a FRF Fellebbviteli Bizottsága újra leült és saját augusztus 24-ei határozatát megsemmisítve újra kizárta a Panduriit a bajnokságból és törölte az eredményeit. A károsult csapatnak 10 napja van, hogy megfellebbezze a döntést a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon.

A másodosztály mezőnye így 20 csapatra olvadt és ezentúl minden fordulóban 2 csapat fog pihenni.

Fotó: liga2.prosport.ro

A rovat legfrissebb hírei