Tematikus mezben a Sapientia U23


A társadalmi, környezetvédelmi problémákra igyekeznek reagálni.

A Székelyföldi Jégkorong Akadémia missziójának nyíltan vállalt és gyakran hangsúlyozott része az aktív társadalmi szerepvállalás.

Elsődleges feladatunk a sportképzés, ugyanakkor fontos számunkra, hogy pozitívan tudjunk hatni a székelyföldi emberek hétköznapjaira. Éppen ezért a rendelkezésünkre álló eszközökkel igyekszünk reagálni, megoldási lehetőségeket kínálni jellemző társadalmi, környezetvédelmi problémákra. Most éppen az U23-as csapatunk rukkol elő egy figyelemfelhívó, tematikus mezzel.

Harmadik szezonját kezdi októberben egyetemista csapatunk. Az akadémia legidősebb együttese tavaly hazai porondon a felnőttek között gyűjtött tapasztalatot, ugyanakkor nemzetközi egyetemi bajnokságban is szerepelt. Idén a versenysorozatok terén nincs újdonság, azonban egy különleges, tematikus mezben vágnak neki a fiúk a 2020-2021-es idénynek.

A Székelyföldi Jégkorong Akadémia már eddig is vállalt társadalmi munkát, szervezett jótékonysági akciót. Az akadémia azért jött létre elsősorban, hogy minél több gyereket megismertessünk a mozgásgazdag életforma előnyeivel, illetve magas színvonalú sportképzésben részesítsük őket. Ugyanakkor fontos számunkra, hogy felismerjük a régiónkban létező társadalmi és környezetvédelmi problémákat, és a mi sajátos eszközeinkkel reagáljunk is rájuk.

A Sapientia U23 idei meze is az akadémia társadalmi szerepvállalásához kapcsolódik. Mivel a mai élsportban a játékosok felszerelése reklámfelületként is működik, így szerettük volna, ha egyetemista csapatunk ennek jegyében egy fontos problémára hívná fel a figyelmet, egy nemes ügyet „reklámozna”.

Az idei felszerelésen a fenyőfák megjelenítésével az a célunk, hogy az élő környezetünk iránti felelősségünket hangsúlyozzuk. Így a mostani szezon témájául az erdők helyzetét választottuk, amely gyakran megjelenő és komoly következményekkel járó probléma Székelyföldön. Az idény során az akadémia több eszközzel is igyekszik majd felhívni a figyelmet erre, például faültetési akciókkal.

Fontos, hogy a sportszerető fiatal generációk is tudatosítsák magukban, hogy jelentős szerepük van a természet megóvásában. Meggyőződésünk szerint az iskoláskorú gyerekek nevelésének részét kell képeznie a hasonló jelenségek, társadalmi ügyek bemutatása.

Bízunk benne, hogy a mezeket hamarosan a lelátóról, játék közben is meg lehet majd tekinteni.


– áll a közleményben.

Fotó: szja.ro

A rovat legfrissebb hírei