Gyenes elárulta: a Dakaron vagy a Red Bull Romaniacsen nehezebb egy napja


Idén megszakad az erdélyi magyar motoros rekordja.

Gyenes Emánuel az egyedüli motoros a világon, aki a Maraton és a Malle Moto kategóriákban is meg tudta nyerni a Dakart és ő az egyedüli, aki az eddigi összes, szám szerint 16 Red Bull Romaniacsen rajthoz állt és célba is tudott érni. Nála hitelesebb személyt nehezen találni tehát, ha össze akarjuk hasonlítani a világ legnehezebb tereprali-versenyét a világ legnehezebb hard enduró viadalával. A 4x4adventure.ro magazin pedig pontosan ezért kereste meg a szatmárnémeti motorost.

„Ha egy napomat kell összehasonlítanom, akkor azt kell mondjam, a Red Bull Romaniacs fizikailag nehezebb, mert ott gyakran le kell szállni a motorról, tolni kell azt sokszor egy-egy meredek lejtőn is, ami rendkívül fárasztó. Pszichésen viszont a Dakar nehezebb, mivel ott egész nap a motoron ülsz és végig koncentrálnod kell”, jött a szakavatott válasz.

Az interjúból azt is megtudhattuk, mit reggeliznek a versenyzők a két viadalon – hajnali ötkor: „A Dakaron nincs nagy választék, azt eszünk, amit a táborban kapunk. Reggel rendszerint tükörtojást, rántottát, szendvicset és tejet. Igyekszem minél többet enni, mert hosszú a nap. A Red Bull Romaniacsen is nagyjából ez a menü, csakhogy itt rövidebb a nap, délután pedig a városban már jóval nagyobb a választék”.

Az interjú apropóját amúgy az adta, hogy október 27–31. között szervezik meg idén a Red Bull Romaniacset, a hagyományoknak megfelelően Nagyszeben környékén. Ez lesz a 17. kiírás, egyben az első, amelyen Gyenes Mani nem állhat rajthoz a nyár elején edzés közben elszenvedett lábtörése miatt….

fotók: 4x4adventue.ro

A rovat legfrissebb hírei