Mínusz ötről jöttek vissza, de…


Folytatódott a teremlabdarúgó-bajnokság.

 A második fordulóval folytatódtak a teremlabdarúgó-bajnokság küzdelmei, amely első három játéknapját a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában rendeznek.

A második napon a Bodzavásár hárommal verte a Calarasit, majd jöhetett régi klasszikus csata a Dévai Autobergamo és az FK Székelyudvarhely között.
 
A mérkőzést az udvarhelyi csapat rosszul kezdte és az első 20 perc után négygólos hátrányba kerültek. A második sem indult jól, hiszen azon nyomban gólt kaptak. Innen sikerült talpra állni és percek alatt négy gólt szereztek, szorossá téve a küzdelmet. A Déva viszont újítani tudott. További két gól szerezve ismét elmentek hárommal. A hajrá viszont izgalmas lett Jakab Zoltán kapusát mezőnyjátékosra cserélte és így próbálkozott. Fél perccel a vége előtt 7–6 volt az állás, de az egyenlítő találat már nem jött össze.
 
Ezt követően a Galaci United nem igazán adott esélyt az újonc és egyben első bajnokiját játszó Kézdivásárhelyi KSE-nek, akiket 11–4 arányban győztek le.
 
Zárásként is papírforma eredmény született. A Csíkszeredai Imperial Wet – Kolozsvári Clujana találkozó a harmadik percig volt szoros. Ekkor Leahu öngóljával elkezdődött a csíki gólfesztivál. Sasse hat, míg Küsmödi négy gólig jutott, a csíkiak pedig 14–2-re nyertek.
 
Eredmények, alapszakasz, 2. forduló
FC Dunărea Călărași – Luceafarul Buzau 3–6 (1–3)
 
FK Székelyudvarhely – Dévai Autobergamo 6–7 (0–4)
Gólszerzők: Balázsi (23., 28.), Bálint (24., 25., 40.), Kerestély (37.) illetve Szőcs (2., 30., 32.), Plugaru (8.), Obadă (9.), Grosu (20.), Stoica (22.).
 
Galaci CS United – Kézdivásárhelyi KSE 11–4 (7–2)
 
Csíkszeredai Imperial Wet – Kolozsvári Clujana 14–2 (4–1)
Gólszerzők: Sergiu Leahu (3. - öngól), Andre Luis Sasse (5., 15., 32., 33., 36., 40.), Küsmödi Tamás (20., 31., 32., 40.), Cristian Matei (24., 25.), Duque Velasco (29.), illetve Daniel Telecan (10.), Daradics Alex (31.).
 
A 3. forduló műsora, hétfő:
Autobergamo Déva – FC Dunărea Călărași (11.30)
Kézdivásárhelyi KSE – FK Székelyudvarhely (13.30)
Csíkszeredai Imperial WET – CS United Galac (16)
Luceafărul Buzău – Kolozsvári CFF Clujana (18)
 
Fotó: Csíkszeredai Imperial Wet – facebook – Pál Zoltán

A rovat legfrissebb hírei