A kolozsváriak újabb alapembere szerződött Arábiába


Ezzel a transzferrel pozitív irányba billent a bajnok nyári átigazolási mérlege.

Elhagyja a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatát és a szaúd-arábiai Al-Kadisija csapatában folytatja pályafutását Mihai Bordeianu. Az átigazolást a klub még nem jelentette be, de a játékos ügynöke megerősítette azt a Gazeta Sporturilornak.

A sportnapilap információja szerint a szaúdiak 1,4 millió eurót fizetnek a 3-szoros román válogatott középső középpályásért. Ez az összeg megegyezik Bordeianu kivásárlási záradékával, valamint a mértékadó transfermarkt.de által becsült piaci értékével. A Gazeta Sporturilor arról is beszámol, hogy az arabok ajánlata 600.000 euróról indult, ám ezt a kolozsváriak visszautasították. A 28 éves labdarúgó kettő + egy éves szerződést kötött új klubjával, fizetése pedig havi 60.000 euró lesz. Ami több mint a háromszorosa annak, amit eddig keresett.

Bordeianu 2018 januárjában került Kolozsvárra a Botosani gárdájától, akkor potom 200.000 eurót fizettek ért a „vasutasok”. Ezen kívül a Botosani megtartotta játékjogának 10%-át. Az azóta eltelt időszakban Bordeianu abszolút alapembere volt csapatának, amellyel három bajnoki címet ünnepelhetett és kétszer is bejutott az Európa Liga csoportkörébe.

Érdekes, hogy Bordeianu a CFR második olyan játékosa, aki ebben az átigazolási időszakban Szaúd-Arábia szerződött, miután Giedrius Arlauskis kapus a Sababhoz tette át székhelyét. Egyben Bordeianu a második, akiért a kolozsváriak idén pénzt kaptak, miután Kevin Bolit eladták a török második osztályú Samsunspornak 700.000 euróért. Ezzel az erdélyiek átigazolási mérlege átbillent pozitív tartományba, egész pontosan 1,1 millió euróval zárták az elmúlt időszakot, miután Cristian Maneáért 400.000 eurót fizettek a ciprusi Apollon Limasszolnak, Boliért 300.000-et a kínai Hengfengnek, Cristian Debeljuhért 250.000-et a Hermannstadtnak, Nicolae Carnatért pedig 50.000-et a Sepsinek.

Bordeianu távoztával elsősorban Ovidiu Hoban és Yacouba Sylla áll Dan Petrescu rendelkezésére a középső középpályás posztján. Ám tekintve, hogy előbbi már 37 éves, utóbbira pedig gyakorlatilag nem számít a mester, nem lenne meglepetés, ha Damjan Djokovic (30), Catalin Itu (20) vagy Luis Aurelio (32) próbálhatja meg betölteni az űrt. Az sem kizárt, hogy a kolozsváriak igazolnak egy szerződés nélküli játékost - ám őt már nem nevezhetik az Európa Liga csoportkörére.

fotó: as.ro

A rovat legfrissebb hírei