Asztalitenisz-nyitány elhalasztva


A 16 csapatban 13 magyar nemzetiségű játékost érint a döntés.

Elhalasztotta az asztalitenisz 2020-2021-es idényének hétvégére tervezett idénynyitását a Román Asztalitenisz Szövetség (FRTM). Azt egyelőre teljes homály fedi, mikor és hol feszülhet egymásnak a 16 érintett csapat.

A romániai vírus-fertőzöttek számának folyamatos emelkedése miatt már senkit sem lep meg, ha bármiféle eseményt, sportrendezvényt lefújnak vagy elhalasztanak. Ami a döntésben leginkább meredek, hogy a szakszövetség alig két nappal a tervezett rajt előtt hozta meg döntését, hogy a csapatok ne utazzanak el Bodzavásárra…

A Szuperliga mezőnyében 8-8 csapat állt volna rajthoz a férfiaknál és a nőknél egyaránt. A 16 együttes keretében pedig jelentős számban találunk magyar nemzetiségű játékost is.

A „legmagyarabb” csapat nyilván a Székelyudvarhely, amelynek kötelékében az FRTM honlapján található információk alapján megtaláljuk György Szilárdot, Feyer Konnert Zoltánt, Tamás Szabolcsot, György Istvánt és a vajdasági Cservik Krisztiánt. Két magyar játékos, Kanabe Szilárd és Kocsis Balázs üti a labdát a Sepsi SIC Csíkszeredában, míg Ekseki Nándor a Miovenit erősíti.

A lányoknál a legnagyobb név természetesen az Európa-bajnok Szőcs Bernadette, aki a Steauát erősíti, míg Bezeg Réka és Moldován Ildikó az ACS Dumbravita, Ungvári Evelyn pedig a Gloria Buzau versenyzője.

fotó: facebook.com/szocsbernadettecynthia/photos

A rovat legfrissebb hírei