Zoran Mikes elárulta, melyik igazolás alapozta meg a Sepsi SIC sikereit


A szerb szakember nem hitte volna, hogy az Euroliga előszobájába jutnak egyszer.

Hét éve dolgozik a Sepsi SIC női kosárlabda-csapata vezetőedzőjeként Zoran Mikes. Sikerekben gazdag hét év volt ez a sepsiszentgyörgyi alakulat számára, amely október 28-án fennállása talán legfontosabb mérkőzését vívhatja: a kontinens legrangosabb nemzetközi kupasorozatában, az Euroligában. A tét: a csoportkörbe jutás.

„Igyekszünk fejlődni évről évre. De ha valaki azt mondta volna, hogy az Euroliga csoportköréért fogunk selejtező mérkőzést vívni, nem hittem volna el” , árulta el a Gazeta Sporturilornak Zoran Mikes vezetőedző.

A boszniai szerb szakember szerint az elmúlt évek sikereinek elsősorban két alappillére van: egy fontos igazolás és a türelem. A 48 éves mester szerint Annemarie Gödri Parau (fotó lent) hat évvel ezelőtti megszerzése igazi katalizátorként hatott a csapatra. „Egy olyan játékost kerestünk, aki szimbóluma lehet a csapatnak – és Parau leigazolásában nem csalódtunk”, fogalmazott.

A másik fordulópont a 2015-ös bajnoki döntő, amikor 2-0-ás vezetésről kaptak ki a Targovistétől. „Nem tudtuk megfelelően kezelni azt a nehéz pillanatot, az ellenfél pedig jobb volt. De éreztem a klub töretlen megbecsülését. Nem akartak visszakozni, a folyamatosságra szavaztak. Talán mások csalódottak lettek volna, de ők türelmesek voltak”, véli Mikes.

Nem lehet véletlen, hogy a türelmet emeli ki Dragoslava Mikes is, a korábbi játékos, Zoran Mikes felesége ugyanis jelenleg a Sepsi utánpótlásáért felel. „Egy csapatot nem építhetsz fel egyetlen generációból, a házat is az alappal kezdik. A klubban dolgozó emberekben és az itteni közösségben is megvan ez a mentalitás, ami a türelmes építkezéshez szükséges”, emeli ki. „Az utánpótlásban nem az kell legyen a cél, hogy a gyerekek érmeket nyerjenek, hanem az, hogy szeressék a kosárlabdát. Legnagyobb öröm számomra, mikor azt látom, hogy a gyerekek nem hagyják abba a kosárlabdát még egy ilyen nehéz periódusban sem, mint amilyen a mostani”, teszi hozzá.

A koronavírus miatt soha nem tapasztalt, néha szürreális helyzet természetesen a felnőtt csapatra is hatással van. „Csak két felkészülési meccset játszhattunk. Miközben Európa miden bajnoksága elkezdődött már és mi augusztus óta edzésben vagyunk, addig több romániai klub alig kezdte el a felkészülést. Nem tudom felmérni 100%-osan, milyen állapotban van a csapatom, ehhez meccsekre lenne szükségem”, fogalmaz.

Az Izmirben sorra kerülő találkozó tétje pedig óriási. Amennyiben a Sepsi legyőzi a spanyol Spar Gironát, akkor bejut az Euroliga C csoportjába a címvédő orosz UMMC Jekatyerinburg, az olasz Famila Schio és a lett TTT Riga társaságában. Vereség esetén a második számú kupasorozatban, az Európa Kupában folytathatják a zöld-fehérek, ahol a G csoportban a francia ESBVA-LM, a spanyol Cadi La Seu, illetve a belga Basket Namur Capital és a luxemburgi Grengewald Hueschtert párharc győztese lesz az ellenfél.

fotó: gsp.ro/sepsinet.ro

A rovat legfrissebb hírei