Csíki győzelem a székely rangadón


15 percig volt izgalmas.

 Míg egy héttel ezelőtt Csíkszeredában teljes kört sikerült letudni a román teremlabdarúgó-bajnokságban, addig a hétvégi székelyudvarhelyi már nem volt az. A Dunarea Calarasi csapatában ugyanis több játékos megfertőződött az új koronavírussal, így módosítani kellett a programot.

A vasárnapra tervezett FK Székelyudvarhely – Csíkszeredai Imperial Wet mérkőzést szombatra hozták előre. A mérkőzés viszont 15 percig volt kiegyensúlyozott. Ekkor a csíkiak Miklós Tamás révén megszerezték a vezetést, hogy a szünetig további hármat gurítsanak. Ekkor már eldőlt a 3 pont sorsa, hogy ez a második félidőben végérvényesen beigazolódjon, amikor az Imperial további három gólt szerezve behúzza a találkozót.
 
Az udvarhelyi csapat ma a Kolozsvári Clujanaval mérkőzött meg és esélyeshez méltóan hozta a kötelező győzelmet, bár megszenvedtek érte, a még pontot sem szerző vendégek ellen. A friss kupagyőztes a félidőben öttel vezetett, majd a szünetet követően hattal is ment. Innen jött vissza a meccsbe a vendég alakulat, hogy a 38. percre kétgólosra csökkentsék hátrányukat. Igaz több már nem maradt bennük.
 
A forduló legsimább meccsét a Galaci United játszotta, akik 14 góllal verték Bodzavásárt, igaz a Dévai Autbergamoval már nem bírtak az aranyra pályázó Duna-partiak és 2–2-es döntetlent játszottak.
 
4. forduló
Galaci United – Luceafarul Buzau 18–4
Kolozsvári Clujana – Dévai Autobergamo 2–5
FK Székelyudvarhely – Csíkszeredai Imperial Wet 0–7 (0–4)
Gólszerzők: Miklós Tamás (14., 33.), Bogdan Covaci (16.), Andrian Lașcu (17.), Tifán Tamás (19.), Cristian Matei (21., 22.)/.
 
5. forduló
Luceafarul Buzau – Kézdivásárhelyi KSE 6–4
FK Székelyudvarhely – Kolozsvári Clujana 7–5 (5–0)
Dévai Autobergamo – Galaci United 2–2
 
A 6. forduló műsora, hétfő
Csíkszeredai Imperial Wet – Luceafarul Buzau (13.30)
Kézdivásárhelyi KSE – Dévai Autobergamo (16).

Fotó: Pál Zoltán

A rovat legfrissebb hírei