Tucatnyi fertőzött Nagyváradon – a Fradival kerülhetnek egy csoportba


Kihagyni kényszerül a bajnokság következő tornáját a VSK.

A Nagyváradi VSK nélkül rendezik meg a román férfi vízilabda Szuperliga következő bajnoki tornáját, mivel a csapatnál felütötte a fejét a koronavírus!

Mindezt maga a klub jelentette be saját honlapján a kedd délután megjelenő közleményben, amelyből kiderül: összesen 12 személy tesztje lett pozitív. A fertőzöttek közül 11 játékos, egy pedig az edzői stáb tagja. A személyi adatok védelmének jegyében azonban ne hozták nyilvánosságra a pozitív tesztet produkálók neveit, szögezi le a klub.

Nem a Kováts Viktort, Czenk Ferencet és Orsós Richárdot a soraiban tudó VSK azonban az egyedüli klub, ahol felütötte a fejét a koronavírus: a Vancsik Leventét foglalkoztató Steaua is közölte, 3 játékosuk fertőzött. Neveket ők sem hoztak nyilvánosságra. Arról egyelőre nincs szó, hogy a fővárosiak ne vennének részt a hétvégén Brassóban szervezendő bajnoki tornán.

A Nagyváraddal és a Steauával kapcsolatos hír továbbá, hogy a LEN kisorsolta a Bajnokok Ligája csoportjainak párosításait. Ezek szerint a Nagyvárad a B csoportba kerülne a Ferencváros, a spanyol Barceloneta, a német WASPO Hannover, a montenegrói Jadran Herceg Novi és a grúz Dinamo Tbiliszi mellé, míg a Steauának az A csoport jutott a görög Olimpiakosszal, az olasz Pro Reccóval, a horvát Jug Dubrovnikkal, a német Spandau Berlinnel és a francia Marseille-el.

Ahhoz viszont, hogy vízbe szállhassanak a BL-ben, Kováts, Czenk és Orsós csapatának november 11–15. között Budapesten túl kell jutnia a görög Vouliagmeni, az olasz Brescia és a török ENKA Isztambul csapatain. Ugyanebben az időszakban Vancsikék a szicíliai Siracusa városában az olasz Ortigia, a spanyol Barcelona és a horvát Jadran Split gárdáján kell áthámozniuk magukat.

 

A rovat legfrissebb hírei