Csapatkapitányból másodedző


Kérdés, hogy az aktív pályafutással mi lesz?

 Nagytakarítás történt az elmúlt napokban a Gyergyói HK jégkorongcsapatánál. A klub vezetősége a gyenge szezonrajtot követően elküldte kanadai szakemberét, míg helyét az addigi másodedző Szilassy Zoltán vette át.

Ezt követően négy légiós játékostól is elköszöntek Gyergyószentmiklóson és eddig „csak” egy jött a helyükre. Igaz a klub vezetőségének ígérete szerint a kiadó helyeket feltöltik.
 
Legvégül pedig Szilassy megüresedett helyére is sikerült szakembert találni az eddigi csapatkapitány Góga Attila személyében. A 38 esztendős hátvéd az idei szezonban eddig négy meccset játszott majd megsérült. Cameron menesztésével, illetve, hogy Szilassy karanténba kellett vonuljon Góga vette át a csapat irányítását. Vezetésével három győzelem és egy vereség a mérleg.
 
– Örömmel jelenthetjük be, hogy Szilassy Zoltán vezetőedző mellett mostantól hivatalosan is Góga Attila végzi a másodedzői feladatokat. Meggyőződésünk, hogy a Gyergyói Hoki Klub csapatkapitánya mindenképpen rászolgált arra, hogy a szakmai vezetésben meghatározó szerepet kapjon. Segédedzővé kinevezését Szilassy Zoltán javasolta, látva, hogy milyen odaadó és magas szintű szakmai munkát végzett az együttessel az alatt az idő alatt, míg az edzői szerepet ő kellett betöltse a GYHK padján mérkőzéseken és edzéseken. Bízunk benne, hogy a jelenlegi edzői stáb más gyergyói szakemberekkel kiegészülve sok évre biztosítja majd a szakmai vezetést a Gyergyói Hoki Klubnál. – írja a klub a közleményében.
 
Fotó: GYHK – facebook

A rovat legfrissebb hírei