Alig egy kezdőnyi csapattal utazott el Budapestre a Nagyvárad


Nem ilyen Bajnokok Ligája-selejtezőre számítottak az erdélyiek.

A szezon legfontosabb mérkőzései előtt áll a Nagyváradi VSK férfi vízilabda-csapata, ám sajnos amint azt már megszokhattuk az elmúlt fél évben, a Bajnokok Ligája selejtezőcsoportjára való felkészülés nem csak az edzésekből és az ellenfelek kielemzéséből áll. Legalább ilyen fontos tényezővé vált a koronavírus-teszt.

A nagyváradi keret jelentős része produkált pozitív tesztet október végén, a román bajnoki torna után, ők valamennyien 14 napot töltöttek karanténban. Sajnos a kedden elvégzett tesztek után csak nyolc játékos eredménye lett negatív, így alig egy kezdőnyi emberrel és egy cserével indult el a VSK a budapesti tornára. Hozzájuk csatlakozhatnak mindazok, akiknek a szerdán elvégzett teszteredményeik a csütörtöki nap folyamán negatívak lettek.

Amint azt már a nagyváradi klubtól megszokhattuk, a személyi jogok védelme jegyében nem hozták nyilvánosságra a fertőzöttek neveit. Mindez csak azért is furcsa, mert legkésőbb a Brescia elleni meccsen kiderül csütörtök este, ki az, aki játszhat és ki nem.

Nem ideális körülmények között vág tehát neki a klub a selejtezőknek, ám ahogy közleményükben fogalmaznak, „tiszteletük jelenként mindenképpen részt vesznek a tornán.”

A Kováts Viktort, Czenk Ferencet és Orsós Richárdot soraiban tudó VSK csütörtökön az olasz Brescia, pénteken a görög Vouliagmeni, szombaton pedig a török ENKA Isztambul ellen mérkőzik, egyaránt 22.00 órai kezdettel. Vasárnap pedig a helyosztó vár a gárdára.

Románia másik képviselője, a Steaua a szicíliai Siracusában vívja meg a maga selejtezőit. A Szabó Istvánt és Vancsik Leventét is soraiban tudó együttes sorrendben az olasz Ortigia, a horvát Jadran Split, a spanyol Barcelona, majd a szlovén Kotor ellen száll medencébe.

fotó: csmoradea.ro

A rovat legfrissebb hírei