Mégsem lesz a Sheffield vezetőedzője


Maradt a második a listán.

 Korábban beszámoltunk róla, hogy a brassói születésű 41 esztendős Bálint László György - aki jelenleg az Aradi UTA vezetőedzője - neve is felmerült az angol Sheffield Wednesdey alakulatánál.

Történt ugyanis, hogy a Sheffield nagyon rosszul indított az angol másodosztályt, a Chapionshipet, ahol a 24 csapatból a 23. helyet foglalták el. Ez pedig Gary Monk székébe került.
 
Ekkor a neves angol klub vezetői új tréner után néztek és a kalapba bekerült Bálint neve is, ám a választás végül a 62 esztendős Tony Pullsra esett, akit 2014-ben a Premier Leagueben a legjobb edzőnek választottak. Pulls legutóbb a Middlesbrouhot irányította.
 
Bálint Lászó György sokat nem kesergett az ügyön és a digisport.ro-nak nyilatkozva az előtte álló feladatokrra koncentrál.
 
– A válogatott szünet jókor jött, hogy kielemezzük a legutóbbi mérkőzésen történteket és visszatérjünk a helyes útra. Nagyon nehéz mérkőzések elé nézünk és ezekre fel kell készüljünk. Teljes mértékben az UTA-val elvégzendő feladatokra koncentrálok, ahogy tettem eddig is – zárta mondanivalóját Bálint László György.
 
Fotó: prosport.ro

A rovat legfrissebb hírei