Balhé a második osztályban: Magyarellenes megnyilvánulások a bíróval szemben


A vendégcsapat a Facebookon fejezte ki nemtetszését.

Magyarellenes felhangoktól volt hangos a román labdarúgó második osztály hétvégi fordulója. Az eset érdekessége, hogy minderre egy bukaresti csapat hívta fel a figyelmet.

A fővárosi Metaloglobus együttese ugyanis Slatinán vendégszerepelt és kapott ki 1-0-ra. A találkozót követően azonban nem csak a vereség miatt maradt keserű a bukarestiek szájíze-

A klub Facebook-oldalán ugyanis néhány órával később azzal vádolták meg az Olt Megyei Közgyűlés elnökét, Marius Oprescut, hogy az folyamatosan sértegette és le is köpte a vendégek játékosait. Mi több, a klub szerint a politikus többször is megfenyegette és xenofób, idegengyűlő megjegyzésekkel illette a mérkőzés játékvezetőjét, Kovács Szabolcsot.

A nagykárolyi játékvezető, az UEFA legmagasabb, Elite kategóriájába sorolt Kovács István öccse, megkeresésünkre elmondta: a nemzetközi és a hazai protokoll szerint a sajtónak nem nyilatkozhat arról, mi történt a mérkőzésen.

Metaloglobus București

Capul sus, băieți! Deși nu am reușit să luam cele 3 puncte, astăzi am luptat din greu. Metaloglobus este cunoscut pentru mentalitatea sa fair-play, ne-am dori să putem spune același lucru despre susținătorii CSM Slatina.

fotó:www.facebook.com/fcmetaloglobusbucuresti

A rovat legfrissebb hírei