Újabb változás az Nagyvárad és a Nagyszeben Európa Kupa-csoportjában


A koronavírus-járvány miatt ismét változtatni volt kénytelen a FIBA.

Újabb változás és újabb halasztás – mindez természetesen a koronavírus miatt. Röviden így foglalhatnánk össze a kosárlabda Európa Kupa csoportkörét érintő újabb fejleményeket.
De kezdjük az elején.

Az augusztus közepén megtartott sorsoláson eldőlt, hogy a két erdélyi résztvevő, a Nagyváradi VSK és Török Roland csapata, a Nagyszebeni BC CSU egyaránt a D csoportba kap besorolást a dán Bakken Bears Aarhus és a török Besiktas mellett. Szeptember közepén aztán a dánok visszaléptek, így három tagúra csökkent a mezőny.

Most, november közepén a FIBA viszont úgy döntött, megszünteti a G csoportot, így onnan a bolgár Balkan Botevgrad került át a D csoportba a két erdélyi és az isztambuli csapat mellé.

A FIBA arról is döntést hozott, hogy elveti az oda-visszavágós lebonyolítás lehetőségét és a csapatok egy-egy buboréktornán csapnak majd össze január 24. és 30. között. Az eredeti elképzelések szerint még októberben startolt volna a szezon.

Szintén buborékban játszanák majd le március 21–16. között a nyolcad-és a negyeddöntők küzdelmeit, a négyes döntőre pedig április 23–25. között kerülhet sor.

A FIBA várja a csapatok jelentkezését, hogy eldőljön, mely városokban rendezhetik meg a különböző tornákat. Mert ami egykor vonzó lehetőség volt, az most aggodalomra okot adó felvetés.

Ma ugyanis szinte semmi nem történik a koronavírustól függetlenül...

fotó:www.facebook.com/CSM.Oradea

 

A rovat legfrissebb hírei