Hat pontról döntő összecsapás


Az egyenlő erők küzdelmét a jobb helyzetkihasználás döntötte el.

Erste Liga és román bajnoki mérkőzés egyben. Ez volt a Gyergyói HK és a Brassói Corona közti összecsapás, amelyen a tét így megduplázódott és hat pontra dagadt.

Mivel a romániai játékvezetők zöme továbbra sem vállalja a bíráskodást ezért a megszokottól eltérő három bíró fújta le a meccset. Középen azzal a Mihai Paullal, akit helyenként igencsak meghaladt a mérkőzés ritmusa…

A Gyergyónál ezúttal Ruczuj állt a kapuban – köszönhetően a romániai szabályzásnak, amely értelmében külföldi kapus nem védhet román bajnokikon –, visszatért Szabó és bemutatkozott Fejes is. Az első harmadban a Coronának volt több lehetősége, de fórból sem tudott betalálni. Aztán a 25. percben összejött a gól, Carlson egy rövid csel után elfektette védőjét, majd mattolta Ruczujt. Érdemes megjegyezni, hogy a gólt megelőzően a Corona épp saját harmadából dobta ki a korongot a palánkon kívülre, amiért Mihai Paul nem diktált játékkésleltetésért büntetőt. Ebből jött majd a gól... Kettős fórban is játszhatott a Brassó, ám nem változott az állás.

Az utolsó harmad elején a Gyergyó egyenlített St. Amant talált be egy nagyon szép egyéni megvillanás után. A hazaiak Pance révén a vezetéshez is közel jártak, de a kapuvasat találták el.

A Brassó egy ellentámadásból újra előnybe került, Tranca volt eredményes, majd Finucci növelte a különbséget – mindketten sorozatban harmadik meccsükön szereztek gólt. A hajrában a GYHK-nak volt lehetősége szépíteni, de Tőke fogta a lehetőségeket, majd Valchar üres kapus góllal lezárta a meccset.

A Brassó ismét a dobogón áll, a Gyergyó a hatodik maradt.

Eredmény
Gyergyói HK – Brassói Corona  1–4 (0–0, 0–1, 1–3)
Gólszerzők:
St-Amant (42.), illetve Carlson (25.), Tranca (47.), Finucci (50.), Valchar (60.).

Fotó: ersteliga.hu

A rovat legfrissebb hírei