Temesvári győzelem a pótláson


Pihenőre megy a másodosztály mezőnye.

 A koronavírus fertőzések miatt elnapolt Temesvári Ripensia – Konstancai Farul összecsapással zárult a labdarúgó másodosztály „őszi idénye”.

Az elmúlt napokban sok negatív eseményen túlmenő bánsági alakulat egy rettenetes minőségű pályán kellett megküzdjön a tengrparti alakulattal. A találkozó egyetlen gólját végül a hazaiak szerb játékosa Szokovics szerezte a 66. percben. A szerb egy baloldali beadást bólintott a hálóba. A 82. percben a házigazdák lezárhatták volna a meccset de Tudorache szemtől szembe a kapussal, egy 70 méteres sprintet követően, nem tudott betalálni.
 
Ezzel az összecsapással véget ért a másodosztály őszi idénye és most két hónap szünet következik. Az alapszakaszból még hat forduló maradt hátra, amelyet követően a mezőny két részre oszlik: az első hat helyezett a felsőházba kerül és a feljutásért fog küzdeni, míg a többiek az alsóház két csoportjába. Itt már a kiesés elkerülése lesz a tét.
 
A mezőny viszont nagyon sűrű. Ez alól talán kivétel a listavezető Craiova, amely hétpontos előnybe van a hatodiktól (Kolozsvár), míg négyre a másodiktól (Pandurii). A 2. és a 11. Konstanca között viszont mindössze hat pont a különbség.
 
A tavaszi fordulók során mg bármi megtörténhet….
 
A bajnokság állás
1. U Craiova 1948 SA 30 pont / 14 mérkőzés
2. Viitorul Pandurii Tg. Jiu 26/14
3. Bukaresti Rapid 26/14
.
5. ASU Poli Temesvár 24/14
6. Kolozsvári U 23/14
.
8. FK Csíkszereda 22/14
.
14. Resicabányai VSK 18/14
15. Temesvári Ripensia 18/14
.
18. Lénárdfalvi ACS 15/14
 
Fotó: mediafax.ro

A rovat legfrissebb hírei