Teljesen szétesett az Arad az év végére!


Elképesztő, 1-14 az aradiak gólaránya az utóbbi négy fordulóban.

A labdarúgó Liga 1 tizenegyedik fordulójában még a szezon egyik meglepetéscsapataként beszéltek az Aradi UTA csapatáról, miután Bálint László újonc együttese hatalmas meglepetésre nyerni tudott az utóbbi három aranyérmet begyűjtő Kolozsvári CFR otthonában.

Nagyot változott viszont azóta a világ a piros-fehérek háza táján…

Azóta ugyanis az UTA az összes bajnokiját elveszítette, hétfő este pedig kiadós pofonba szaladt bele: 6-0-ra kapott ki hazai pályán a bajnokságot kilátástalanul kezdő, ám azóta egyre inkább formába lendülő Astra ellen.

A meccs hőse a vendégek válogatott irányítója, Constantin Budescu volt, aki azon túl, hogy szerzett egy mesterhármast (20., 64., 77.), adott egy gólpasszt is a 7. percben Robert Rizának. Remekelt Sloma Azulaj is, az izraeli csatár ugyanis alig fél órát töltött a pályán, ám ezen idő alatt adott egy gólpasszt Budescunak, majd ő maga is betalált kétszer Florin Iacob kapujába.

A helyzetet tovább rontotta, hogy a 73. percben, 0-3-as állásnál Sorin Bustea megkapta második sárgáját, így a házigazdák emberhátrányban fejezték be a találkozót.

Zsinórban negyedik veresége után, amely találkozók gólaránya 1-14, az UTA visszaesett a bajnoki tabellán a 9. helyre. Ugyan a védelem az év végére felmondta a szolgálatot, a legnagyobb gondok támadásban vannak Aradon: az UTA 13 lőtt góljánál csak a Chindia szerzett kevesebbet, 12-t. Más kérdés, hogy a targovisteiek nem is kaptak csak tizenkettőt….

fotó: http://uta-arad.ro/

A rovat legfrissebb hírei