Íme az ősz álomcsapata – 3+1 erdélyivel


Sepsi sas és kolozsvári vasutas is található az őszi idény legjobb csapatában.

Rövidke, alig három hetes pihenőre vonult a román labdarúgás, az esztendő vége pedig elhozta a mérlegelés, a rangsorolás időszakát. A Hivatásos Labdarúgók Ligája (LPF) a karácsonyi ünnepek sűrűjében közzé is tette a 2020-2021-es bajnokság őszi idényének álomcsapatát. Benne négy olyan sportemberrel, akik erdélyi klubok alkalmazásában állnak.

Az első közülük a címvédő Kolozsvári CFR védője, Andrei Burca. A válogatott bekket„a bajnokság legjobb védelmének oszlopaként” jellemzi a LPF honlapja, és kiemeli: 12 bajnoki közül, amelyen Burca pályára lépett, 9 alkalommal gólt sem kapott csapata.

A 27 éves védő mellett a „vasutasok” csapatkapitánya, Ciprian Deac is helyet kapott az álomcsapatban. A 34 éves szélső a „CFR mozdonya”, írja a LPF, aki csapata legtöbb gólját termelte az ősszel azzal, hogy 4 találata mellett további kettőt előkészített.

Szintén 34 éves a Sepsi csapatkapitánya, Gabriel Vasvari, akit egyszerűen „kulcsjátékosnak” nevez a liga hivatalos oldala. Kulcsjátékos a Sepsi rendszerében és a csapat sikereiben, hiszen a gárda minden várakozást fölülmúlva a 4. helyen zárta az évet.

Az őszi idény legjobb csapatának edzője pedig a Sepsit irányító Leo Grozavu és az Academica Clincenit vezető Ilie Poenaru lett. Grozavu kapcsán a LPF kiemeli, hogy remekül kezelt egy szolid játékoskeretet, ő lévén az egyetlen tréner a mezőnyben, aki minden egyes bajnoki minden cserelehetőségét kihasználta. És hogy ezt nem tette hiába, bizonyítja a tény, hogy nyolc mérkőzésen is csereként beálló játékos szerzett gólt vagy készített elő egy-egy találatot.

Az 2020-2021-es idény őszi szezonjának álomacsapatában amúgy a listavezető FCSB játékosai vannak túlsúlyban, szám szerint négyen. A tabella második és harmadik helyén álló Craiova és CFR 2-2 játékosa található a legjobbak között, rajtuk kívül pedig a Clinceni, a Sepsi és az Astra egy-egy focistája került be a legjobb tizenegybe.

Íme az ősz álomcsapata:
Octavian Valceanu (Clinceni) – Mihai Balasa (Craiova), Iulian Cristea (FCSB), Andrei Burca (CFR – Ciprian Deac (CFR), Gabriel Vasvari (Sepsi), Alexandru Cicaldau (Craiova), Olimpiu Morutan (FCSB), Dennis Man (FCSB), Constantin Budescu (Astra), Florin Tanase (FCSB)
edzők: Leo Grozavu (Sepsi), Ilie Poenaru (Clinceni)

A rovat legfrissebb hírei