Nagybányai játékos a 19., nagyváradi a 109.


Így teljesítettek az NB I erdélyi játékosai az ősszel.

Az év utolsó néhány napja rendre az összegzés és a mérlegelés időszaka, és ez alól nem kivétel a magyar labdarúgás sem. A Nemzeti Sport ezúttal is összeállította szokásos rangsorát a mérkőzések utáni értékelések átlaga alapján, ez a lista pedig erdélyi szemmel nézve is érdekes.

Magyarország sportnapilapjának számítása szerint az NB I őszi szezonjának 16 fordulójában 307 labdarúgó lépett pályára, a rangsorba viszont csak azok kerültek be, akik a mérkőzések felénél eggyel többször értékelhető pontot kaptak a tudósítóktól. Azaz szám szerint 114 labdarúgó. Közülük négyen is erdélyiek.

A legjobban a Kisvárda nagybányai középpályása, Claudiu Bumba teljesített, aki 14 mérkőzésen 1016 percet töltött a pályán, ezalatt pedig két gólt lőtt és öt gólpasszt osztott ki. A korábbi román válogatott középpályás a ranglista 19. helyén végzett.

Bumbát klubtársa, a szatmárnémeti Cornel Ene követi, a védő 9 bajnokin 810 játékpercnyi lehetőséget kapott és a rangsorban a 89. helyen zárt.

A harmadik legjobb erdélyi a Budafok nagyváradi születésű csatára, Zsóri Dániel (fotó) lett a maga 109. helyével. A Puskás-díj korábbi győztese 10 bajnokin két gólt szerzett, egyet előkészített és összesen 387 percet töltött a pályán.

A rangsorban utolsóként Gheorghe Grozav fért fel, a Diósgyőr gyulafehérvári szélsője 12 találkozón háromszor talált a kapuba 974 perc alatt. Ezzel a lista 134. helyén zárt – az utolsó értékelt játékosként.

A kevés játékperc miatt nem került fel a rangsorra a Puskás Akadémia két fiatal tehetsége, Tamás Nándor és Corbu Marius. Előbbi 8 meccsen 214 percet töltött a pályán, utóbbi pedig 5 találkozón 193 minutumot – de kiosztott egy gólpasszt.

Szintén lemaradt a listáról a szatmárnémeti Rus Adrian. A magyar válogatottal is összeboronált védő csak 7 bajnokin és 307 percen kapott lehetőséget a MOL Fehérvárban – igaz, így is szerzett egy gólt és adott egy gólpasszt. A legkevesebbet a Kisvárda gyulafehérvári kapusa, Mihai Minca játszott – mindössze két bajnokit. Igaz, ezeken nem kapott gólt, mint ahogy a Magyar Kupában lejátszott találkozón sem.

A ranglistát amúgy a Ferencváros uralta. A kapusoknál Dibusz Dénes végzett az élen, míg a mezőnyjátékosok között az első három helyre csak fradista fért fel: sorrendben Aissa Laidouni, Ihor Haratyin és Tokmac Nguen.

fotó: budafokimte.hu

 

A rovat legfrissebb hírei