Tordai számára már nem a Viitorul jelenti a jövőt


A vásárhelyi kapus régi álma vált valóvá új szerződésével.

Elhagyta a román élvonalbeli Viitorul (magyar fordításban jövő) együttesét Tordai Árpád Örs György, aki a tavaszt a magyar ezüstérmes MOL Fehérvár csapatában tölti. A marosvásárhelyi hálóőr kölcsönszerződését mindkét érintett klub megerősítette saját honlapján.

Tordai a legendás Gheorghe Hagi Akadémiáján nevelkedett, de soha nem tudott igazán alapember lenni a Viitorulban: ugyan 25 mérkőzésen védett eddig a román élvonalban (ezeken 26 gólt kapott), kölcsönben megfordult a második osztályú Petrolulban és a Kolozsvári Universitateában is. Tavasszal a koronaszünet után nagyrészt ő védte a Viitorul kapuját, de helyét nem tudta megőrizni az új idényre is. Amelyben két bajnokin játszhatott és két gólt kapott.

„Nagyon örülök, hogy tavasszal Magyarországon futballozhatok, régi álmom vált ezzel valóra. Célom, hogy olyan teljesítményt nyújtsak a Vidiben, hogy a kölcsönszerződés lejárta után is számítson rám a klub. A karrierem szempontjából mindenképp előrelépést jelent a Vidi”, idézi a molfehervarfc.hu Tordai szavait. Ugyanitt a Fehérvár sportigazgatója, Kovács Zoltán elmondta, Tordai leigazolására azért volt szükség, mert Kovácsik Ádám sérülése miatt csak a szerb–magyar Emil Rockov és Kovács Dániel volt bevethető ezen a poszton, márpedig ők szerettek volna még egy harmadik kapust is.

Aztán hogy a harmadik kapus egyben a harmadik számú kapus is lesz, a tavasz folyamán eldől. Az osztrák Sturm Graz (1-3) elleni felkészülési mérkőzésen Tordai egyelőre nem kapott lehetőséget, vélhetően a horvát második osztályú HNK Orijen ellen bemutatkozhat új csapatában.

A MOL Fehérvár Tordai pályafutásának első külföldi állomáshelye, de a Vidi keretében további két olyan labdarúgó is található, aki korábban megfordult a Viitorulban: az észak-macedón Boban Nikolov és a francia Lyes Houri.

fotó: www.molfehervarfc.hu

A rovat legfrissebb hírei