Négy helyet lépett előre Gyenes


Saghmeister is araszol az összesített táblázaton.

Mesés szépségű tengerparttal, űrbéli kanyonokkal és rendkívül veszélyes kövekkel tarkított 465 kilométernyi mért és 114 kilométer összekötő szakaszt hagyott a háta mögött Gyenes Emánuel és a 43. Dakar-rali mezőnye kedden. A Neom üdülőváros körül kialakított hurok alakú pályán „könnyen lehetett volna sérüléseket szenvedni”, írta célba érését követően a lábtöréséből épphogy felépülő szatmári motoros.

Gyenest viszont a jelek szerint nem foglalkoztatta és főleg nem hátráltatta a veszély, ugyanis 5 óra 50 perces idejével a 25. helyen ért a táborba, amivel az összesített táblázaton négy pozíciót előrelépve immár a 26. helyen várja az utolsó három versenynapot.
Malle Moto kategóriában immár sokadig alkalommal ért elsőként a táborba, az összesített táblázaton pedig negyed órát törlesztve közel háromnegyed óra hátrányból követi a második helyről a litván Arunas Gelazninkast.

A vajdasági Saghmeister Gábor is jó napot tudhat maga mögött, hiszen összesítettben öt helyet előrelépve immár a 65. helyen áll, köszönhetően annak, hogy kedden 67-ként ért be Neomba. Magyarország egyedüli képviselői, a Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter kamionos trió 18. volt kedden, összesítettben pedig a 20. helyen állnak.

Szerdán újabb 583 kilométer vár a mezőnyre, Neom és Alula között 342 kilométer lesz mért szakasz.

fotó: www.facebook.com/ManiGyenes

 

A rovat legfrissebb hírei