Sepsi-SIC: Történelmi bravúr


Legjobb 16 között az Európa Kupában.

Sepsiszentgyörgy adott otthont a női kosárlabda Európa Kupa amely G csoportjában a házigazda Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC a belga Basket Namur Capitale, a francia ESBVA Lille Métropole és legvégül a spanyol Cadi La Seu csapatával mérte össze erejét.

A továbbjutáshoz az első két helyen kellett végezni.

Előzetesen kiegyensúlyozott csoportnak nézett ki a G jelű kvartett. Ami végül be is igazolódott. A négy csapatból csupán a belga Namur Calipatel lógott ki, akiket mindenki könnyedén intézett el. Elsőként a Sepsi-SIC, akik nyitásként meggyőző fölénnyel fektették két vállra őket.

A neheze ekkor következett.

A francia ESBVA Lille Métropole ellen ki-ki meccset játszott a Sepsi-SIC. A végletekig kiegyenlített összecsapást a mérkőzés hajrájában a francia alakulat húzta be.

Csakhogy az utolsó forduló előtt körbeverés alakult ki és a háromszéki csapat a torna záró összecsapásán a katalán Cadi La Seu ellen úgy lépett pályára, hogy amennyiben 3 ponttal nyer csoportmásodik, amennyiben ennél többel, akkor csoportelső. A vereség az Európa Kupa álmok végét jelentette volna.

Nem így lett.

A mérkőzés első félidejében, két negyedet követően a Sepsi-SIC ugyan nem kapta a játékát és az ellenfél ellenszerét sem, de a harmadik negyedben sikerült Zorán Mikesnek rendet tenni a fejekben. Lehengerlő játékot mutattak és egy 19–8-as negyeddel sikerült fordítani. Sőt a záró negyedben erre mér sikerült rátenni egy lapáttal és bár az utolsó percek idegőrlőek voltak, nagy taktikai csata zajlott a trénerek között, végül a Sepsi-SIC hétpontos sikert könyvelt el és csoportelsőként lépet tovább.

Folytatás márciusban a legjobb 16 között!!!

Női kosárlabda, Európa Kupa, G csoport

1. forduló
Basket Namur Capitale – Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 48–85 (9–30, 17–17, 4–19, 18–19)
A Sepsi-SIC pontszerzői: Pasic 16 (2), Gardner 15 (1), Mandache 12 (2), Tobin 10, Pavlopoulou 9 (1), Orbán 9, Ghizilă 5 (1), Ruzickova 4, Kelemen 3 (1), Gödri-Părău 2.

ESBVA Lille Métropole – Cadi La Seu 69–71 (21–20, 14–14, 22–20, 12–17)

2. forduló
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC – ESBVA Lille Métropole 70–73 (21–20, 15–14, 14–16, 20–23)
A Sepsi-SIC pontszerzői: Gardner 21, Pasic 12 (4), Ruzickova 9, Mandache 7 (2), Pavlopoulou 6 (2), Kelemen 6 (2), Ghizilă 3 (1), Gödri-Părău 2, Tobin 2, Orbán 2.

Cadi La Seu – Basket Namur Capitale 51–45 (10–17, 10–7, 14–8, 17–13)

3. forduló
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–Cadi La Seu 57–50 (15–17, 11–17, 19–8, 12–8)
Sepsi-SIC: Gardner 17 (1x3), Gödri-Părău 14 (1x3), Mandache 8, Pasic 6, Tobin 4. Cserék: Ruzickova 8, Pavlopoulou, Kelemen, Orbán, Ghizilă, Kovács, Cătinean. Edző: Zoran Mikes.

ESBVA Lille Métropole – Basket Namur Capitale 75–45 (19–13, 18–8, 18–16, 20–8).

A G csoport végeredménye
1. Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 5 pont (2/1)
2. ESBVA Lille Métropole 5 pont (2/1)
3. Cadi La Seu 5 pont (2/1)
4. Basket Namur Capitale 3 pont (0/3)

Fotó: Sepsi-SIC / facebook

A rovat legfrissebb hírei