CFR: Kettős válogatott erősítés a középpályára


Eb-ét és vébét megjárt légiós érkezik – rövidre sikerült az arab kaland.

Mihai Bordeianu őszi és Demian Djokovic januári távozását követően alaposan meggyengült a Kolozsvári CFR középpályája, ahová csak a brazil William Soares érkezett. A jelek szerint azonban az átigazolási időszak végére a „vasutasok” alaposan megerősítik a csapatrészt, írja a Gazeta Sporturilor.

Románia egyetlen sportnapilapja úgy értesült, hogy a CFR közel áll ahhoz, megszerezze az izlandi válogatott Rúnar Már Sigurjónssont és a román válogatott….Mihai Bodeianut.

A 30 éves Sigurjónsson a lap szerint már napok óta Kolozsváron tartózkodik, miután felbontotta szerződését előző csapatával, a kazah Asztanával. Amelynek színeiben mindkétszer kezdőként lépett pályára a CFR elleni Bajnokok Ligája-selejtezőin 2019 őszén. És csereként lehetőséget kapott októberben Izland válogatottjában a Románia elleni Nemzetek Ligája rájátszásának elődöntőjében is. 

A Kazahsztánban bajnokságot nyerő izlandi 28 meccsen 8 gólt szerzett és 5 gólpasszt osztott ki az Asztanában. Előtte 82 mérkőzésen 15 gólt szerzett az izlandi Pepsi Max deildben, 39 találkozón 10 találatot a svéd Allsvenskanban, majd 74 találkozón 15 gólt a svájci Super League-ban, ahol 15 gólpasszt is kiosztott. Sigurjónsson legjobb teljesítményét a St.Gallenben nyújtotta, ahol 16 bajnokin 6 gólt jegyzett. Az izlandi válogatottban 29 alkalommal lépett pályára, ott volt 2016-banaz Európa-bajnokságon, majd két évvel később a világbajnokságon. Más kérdés, hogy egyszer sem lépett pályára.

A másik új érkező az ősszel 1,2 millió euróért eladott Mihai Bordeianu, aki 15 meccsen játszott azóta a szaúdi Al Qadisijah színeiben – most mégis visszatér a szezon végéig, írja a lap.

Érdekesség, hogy a tervezettnél rövidebbre sikeredett az arab kalandja a CFR másik egykori alapemberének is. Giedrius Arlauskis a nyáron igazolt az Sababba, ahol 9 meccsen tíz gólt kapott. A 33 éves litván a napokban felbontotta szerződését.

A rovat legfrissebb hírei