Óriási győzelmet aratott a Nagybánya!


Kovács Magdolna és Kerekes Éva csapata gyakorlatilag leradírozta a Storhamart.

Megszerezte harmadik győzelmét is a Nagybányai Minaur női kézilabda-csapata az EHF Európa Liga C csoportjában, ezzel pedig karnyújtásnyi közelségbe került a továbbjutáshoz: Kovács Magdolna másodedző és Kerekes Éva csapata ugyanis 40-27 (19-11) arányban gázolta el a norvég Storhamart.

A mérkőzés házigazdája elvileg a Storhamar volt, de a távoli észak helyett Nagybányán játszották a mérkőzést a skandináv ország szigorú koronavírus-megszorításai miatt. A két gárda egyszer, még az első csoportkörben már összecsapott egymással, akkor az erdélyiek 33-29-re nyertek.

Ezúttal viszont a Minaur olyan sima győzelmet aratott, mint az országút: a 8 gólig jutó Linn Blohm és a 7 góllal záró Jovana Kovacsevics vezetésével két perc után már 3-0-ra vezetett a 19 éves Kerekes Évát ezúttal mellőző Nagybánya, amely végül meg sem állt a megdöbbentő, 13 gólos különbségű 40-27-es sikerig.

A norvégokat tehát kétszer megverő, az orosz Asztrahanocska ellen 33-27-re kikapó, majd nekik 30-27-re visszavágó Minaur jelenleg hat ponttal áll a csoport második helyén – holtversenyben az oroszokkal és két ponttal a norvégok előtt. A csoport utolsó helyén 2 ponttal a Thüringer szerénykedik, amellyel február 20-án és 21-én csap össze a Minaur Nagybányán.

fotó: www.facebook.com/csminaur

A rovat legfrissebb hírei