Már csak egy erdélyi csapat maradt talpon


Két erdélyit is másodosztályú ellenfél búcsúztatott.

Szerdán a nyolcaddöntőkkel folytatódott a labdarúgó Román Kupa küzdelemsorozata. Erre a szakaszra még négy erdélyi gárda kvalifikálta magát, de csak egyetlen egy élte túl ezt az akadályt: némi meglepetésre a második osztályban szereplő Kolozsvári Universitatea.

A kolozsváriak igazi erdélyi rangadót vívtak az élvonalbeli UTA Arad ellen. A vezetést a második vonal hatodik helyén álló hazaiak szerezték meg a 32. percben a korábban a városi rivális CFR-t és a Debrecent is megjáró Derick Chuka Ogbu (fotó) révén, majd a portugál Sergio Ribeiro duplázta meg a kolozsvári előnyt a 73. percben, az egykori utánpótlás-válogatott Adrian Petre csak szépíteni tudott a ráadás pillanataiban.

Ennél is nagyobb meglepetés a Gaz Metan búcsúja, a medgyesiek ugyanis a második osztály tök utolsójától, a Zsilvásárhelyi Pandurii-tól kaptak ki 1-0-ra.

A sormintát, mely szerint a Liga 2-es csapatok elbúcsúztatták esélyesebb élvonalbeli riválisaikat, Hindrich Ottó együttese, a Poli Temesvár törte meg az Astra ellen. Ugyan a 27. percben Ionut Coada még a bánságiaknak szerzett vezetést, a szünet után az Astra fordítani tudott. Coada közel állt ahhoz, hogy hosszabbításra mentse a mérkőzést, ám a 87. percben hatalmas ziccert rontott. Hindrich végigvédte a találkozót a hazaiak színeiben.

Érdekesség, hogy a Román Kupa legjobb nyolc csapata közé nem kevesebb, mint négy másodosztályú együttes jutott be.

Fc Dunarea Calarasi – Turris Oltul 3-0 (a vendégek visszaléptek)
Petrolul Ploiesti – Poli Iasi 3-0
Farul Konstanca – Chindia 0-3
Kolozsvári U – UTA Arad 2-1
Dinamo – FCSB 1-0
Pandurii – Gaz Metan 1-0
Poli Temesvár – Astra 1-2
Botosani – Craiova

fotó: www.facebook.com/FCUCluj

A rovat legfrissebb hírei