Bemutatkozott a Nagyvárad – majd irány Szerbia!


Lejátszotta első két felkészülési mérkőzését, egyben bemutatta szurkolóinak az idei csapatát a címvédő.

Három hétnyi kemény edzések után lejátszotta első felkészülési mérkőzéseit a Nagyváradi CSM férfi kosárlabda-csapata. A román bajnoki címvédő elsőként Debrecenben 80-77-re legyőzte a házigazda DEAC-ot, majd első hazai mérkőzésén 71-56 arányban múlta fölül a Szeged csapatát. Az első hazai meccs egyik legjobbja az újonnan igazolt Aaron Broussard volt, az amerikai 13 pontot szerzett hazai bemutatkozásán.

A folytatásban a Nagyvárad Szerbia felé veszi útját, hisz 4-én és 5-én két mérkőzés is vár rá Belgrádban előbb a KK Dynamic, majd a KK FMP ellen. Hazatérve 9-12. között rendezik meg a hagyományos Antonio Alexe Emléktornát, amelyen a Szolnoki Olaj és az észak-macedón MZT Szkopje lesz Szent László király városának vendége.

A szezon első tétmérkőzését szeptember 17-én és 20-án vívja majd a CSM a Bajnokok Ligája selejtezőjében a magyar bajnok Falco Szombathely ellen.

fotó: baschet.ro

A rovat legfrissebb hírei