„Jobban esik magyar színekben versenyezni!”


Országot váltott és magyar színekben folytatja pályafutását a kolozsvári gyorskorcsolyázó.

Legutóbb még egyedüli sportolóként képviselte Romániát a junior világbajnokságon, immáron viszont már magyar színekben folytatja pályafutását Füzesy Ilka! A 17 éves kolozsvári gyorskorcsolyázó a lehető legjobbkor váltott!

A szabályok értelmében ugyanis egy évet ki kell hagynia annak, aki országot vált. Márpedig ő legutóbb 2020 februárjában képviselte Romániát egy lengyelországi világkupa-versenyen. Ezt követően gyakorlatilag a teljes szezont elsodorta a világjárvány. Idén február végétől pedig már magyar színekben indulhat!

„A váltás ötlete már korábban felmerült bennem és mivel magyar állampolgár is vagyok, nem okozott igazán nagy gondot. Leszámítva persze, hogy a román szövetség csak nehezen írta alá a dokumentumokat. A kicsinyességben odáig mentek, hogy addig nem adták ki a papírokat, amíg le nem adtam minden felszerelést. Éppen Hollandiában voltam edzőtáborban. Úgy kellett összecsomagolnom mindent és elpostáznom Kolozsvárra. Anyukám pedig otthonról küldött egy új szettet”, emlékezik vissza a kínos pillanatra Füzesy (fotó, jobbra).

Az, hogy mi állt a váltás hátterében, nem kevéssé kínos. Mármint a román szövetségre és úgy egyáltalán a román sportra nézve.

„Egyszerűen elegem lett a román stílusból! Abból például, hogy az edzőm (Gheorghe Parv) felvett utánam egy csomó pénzt, miközben őt két éve nem is láttam! Tavaly úgy nyertem öt országos bajnoki címet, hogy a ploiesti csapattal készültem fel a bajnokságra! Korábbi klubomtól, a Kolozsvári Universitateától nagyok sok támogatást kaptam ugyan, de az edzőm kétszer annyi fizetést vehetett fel, mint én. A tavalyi ifjúsági olimpián a Román Olimpiai Bizottság támogatásával tudtam részt venni, de a világkupákon, a világbajnokságon szüleim anyagi segítségével indulhattam csak el. A papírmunkákat anyukám intézte éjjel-nappal, amikor ideje volt vele foglalkozni”, sorolja a megdöbbentő eseményeket Ilka.

„A magyar szövetség támogatásával az év elején egy nemzetközi, vegyes csoport tagjaként Hollandiában vettem részt edzőtáborban, majd február közepén a bajorországi Inzellben is. Akármilyen hihetetlenül is hangzik, ezzel a magyar szövetség máris többet támogatott, mint a román szövetség teljes eddigi pályafutásom során”, vallja a csapatban ifjúsági olimpiai negyedik helyezett tehetség (fotó, jobbról a második).

„Román színekben sokszor kívülállónak éreztem magam egyedüli magyarként. Voltak bekiabálások, de nem ez volt a döntő ok, amiért váltottam. Azt ki kell emelnem, hogy sem a szövetség, sem a csapattársak, sem az edzők részéről nem éreztem hátrányos megkülönböztetést magyarságom miatt. De egyszerűen nem volt semmi, ami arra ösztökélt volna, hogy Romániát képviseljem”, beszélt a váltás lelki hátteréről Ilka.

Majd hozzátette: „ Jobban esik magyar színekben szerepelni!”

A hogyan továbbról egyelőre kevés biztosat tudott mondani. Szegeden Bíró Hannával már két éve dolgozik együtt. A válogatottnál a szintén szegedi Garzó Erika útmutatásait követi, de például Inzellben az olimpiai-, világ-és Európa-bajnok Hunyadi Emese is segítette a válogatott keret munkáját. Ilka Budapesten tanul, jövő nyáron érettségizni készül. „Az ideális megoldás az lenne, ha Budapesten tudnék készülni, mert a tanulmányaimat sem szeretném elhanyagolni”, mondja felelősségteljesen.

Amennyiben a globális egészségügyi helyzet ezt lehetővé teszi, legközelebb valószínűleg a junior világbajnokságon Kínában fog versenyezni. Immár piros-fehér-zöldben.

Az utóbbi hónapokban Vajda Beáta strandröplabdázó vagy éppen Zsóri Dániel és Corbu Marius labdarúgók után tehát egy újabb tehetséges erdélyi magyar sportoló ölti magára a magyar nemzeti színeket. A román sajtó gyakran vádolja Románia-ellenes stratégiával Magyarországot azzal, hogy „ellopja” a fiatal sportolókat. Ám amint azt Ilka példája is mutatja: leginkább maga Románia követ Románia-ellenes stratégiát…

fotók: Füzesy Ilka archívuma

A rovat legfrissebb hírei