A hosszabbítás döntött másodjára is


Elvették a Csíkszeredai Sportklub pályaelőnyét.

Másodjára is kőkemény összecsapást vívott a Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjében. Az első meccs a hosszabbításban dőlt el a hazaiak javára és a másodikon is a ráadásban dőlt el a győztes kiléte.

A csíki oldalon visszatért a liga alapszakaszának pontkirálya Becze Tihamér, míg kikerült Gecse Olivér. A túloldalon Troncinsky került ki és helyette jött Basaraba.

A Sportklub ezúttal nem ragadt be a mérkőzés elején, mint tette egy nappal korábban, ám az látszott, hogy a Gyergyói HK teljesen más felfogásban jött ki a jégre. Igyekeztek már a semleges harmadban megakadályozni a kék-fehérek támadásainak kibontakozását és ebből rendre jól jöttek ki. Így egy újabb kiegyenlített meccs bontakozott ki, óriási mezőnyharccal. A gólok viszont nem jöttek.

Hasonló forgatókönyv szerint alakult a második felvonás is. Ám ekkor enyhe vendég dominancia alakult ki. A hazai oldalon a szakvezetés a sorok összekeverésével igyekeztek felrázni a játékosokat, ám ez nem jött össze. A vendégek letámadása még agresszívebb lett és ennek meg is lett az eredménye. A 32. percben Koskiranta mattolta Szamankovot, megérdemelt vezetéshez juttatva a GYHK-t. A harmad végére nehéz helyzetbe került a Sportklub. Ugyanazon percben Becze és Kuljas is kiült a büntetőpadra. És hogy ebből nem született gól, az a remeklő Szamankovnak volt köszönhető.

A fór ugyan áthúzódott a záró harmadra, de maradt az egy gól. Minden minden alapon igyekezett előre jönni a Sportklub, de az alapszakasz legjobb támadópotenciáljával rendelkező hazaiak becsődöltek. A GYHK remekelt és Cooke is a kapuban. A fordulat az 55. percben jött el. A Sportklub emberhátrányban egyenlített. Egy kidobott korongból Blackwater került szóló helyzetbe és nem hibázott. Ekkor életre kelt a csíki csapat és huszáros rohamokat indított. Kuljas a kapuvasat faragta szét, ám a túloldalon Szigeti is lemásolta az orosz helyzetét. Cooke nagy munkát tett le ezen percekben a gyergyói kapuban, ziccereket hárított.

Az eredmény nem változott és jött a hosszabbítás. Ennek első perceiben hatalmas lehetőséghez jutott a Sportklub. 17 másodpercen belül Koskiranta és Basaraba is a büntetőpadra került. A kettős emberelőnyt nem sikerült kihasználni.

Egyenlő létszám mellett, azaz négy a négy ellen, a GYHK kezdett dominálni. Pance vasat talált, majd jött a vendég gól, ám a játékvezetők közbefújtak így a találatot érvénytelenítették. Az idő előrehaladtával a lábak egyre fáradtabban mozogtak. Látható volt, hogy az első hiba végzetes lehet. A Sportklub egy emberhátrányt még kivédekezett, de a másodiknál már nem tudtak menteni. St.-Amant kipattanóját Basaraba kotorta be Szamankov ketrecébe.

A GYHK megérdemelt győzelmet aratott. A Sportklub volt a meggyötörtebb csapat és ezzel elveszítette a pályaelőnyét. Folytatás szombaton és vasárnap Gyergyószentmiklóson, majd jövő kedden Csíkszeredába.

Erste Liga, negyeddöntő, 2. mérkőzés
Csíkszeredai Sportklub – Gyergyói HK 1–2 (0–0, 0–1, 1–0, 0–1) – h.u.
Gólszerzők:
Blackwater (55.), illetve Koskiranta (32.), Basaraba (78.).
Az egyik fél 4. győzelméig tartó párharc állása: 1–1

Mestermérleg
Jason Morgan, vezetőedző, Sportklub Csíkszereda: – Ma a kapusok napja volt, Cooke brillírozott Gyergyónál, Maxim fantasztikusan teljesített nálunk. Megvoltak a lehetőségeink, a harmadik harmad második felében nagyon föléjük nőttünk és sikerült egy emberhátrányos góllal egyenlíteni. A ráadásban is megvoltak a helyzeteink, sajnos az 5 a 3 elleni játék alatt nem sikerült eldöntenünk a meccset, míg ők éltek egy fóros lehetőséggel. Ez a hoki, gyorsan fordulhatnak a dolgok, de a rájátszás egy hosszú harc és a fiúk folytatják ezt a harcot. Volt a végén egy keresztvasunk is, amit ha belövünk más a helyzet. Mondtuk a srácoknak, hogy fel a fejjel, hosszú még a küzdelem és maradjanak pozitívak.

Szilassy Zoltán, vezetőedző, GYHK: – Ma az ellenfél nagyon belénk állt, tegnap jobban kezdtünk. Cooke zseniális volt, a mérkőzés első felében nagyon sokszor kirángatott minket a slamasztikából. Utána elkezdtünk egy kicsit magunkhoz térni, és a gólunk után végre elkezdtünk jól jégkorongozni. Elkezdtük lőni a kaput, holott előtte nem voltunk agresszívak a kapu előtt, ez megváltozott a vezetés megszerzése után. Annak ellenére, hogy az utolsó harmadot az ellenfél hozta le 1-0-val, ott úgy éreztem, hogy jól játszódtunk, a lábaink elkezdtek jobban menni. Közel 78 percet hokiztunk, egyszerűen heroikus küzdelem volt. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, elképesztő munkát tett le mindenki, önfeláldozóan, minden energiát mozgósítva játszottunk. Elvettük a pályaelőnyt, de akkor számít ez igazán, ha az otthoni meccseket tudjuk hozni. Most koncentrálunk a szombatra, pihenünk, regenerálódunk, fontos a megfelelő táplálkozás és folyadékbevitel. Emellett készülünk az ellenfélből, amely egy nagyon kiváló csapat. Igyekszünk még jobban feltérképezni a Csíkszeredát, ezt pedig átadni a játkosainknak, hisz ők azok, aki végrehajtják a nehéz feladatokat.

Fotó: ersteliga.hu

A rovat legfrissebb hírei