Komoly hátrányban a Brassó


Elégedetlenkedés a játékvezetéssel szemben.

Azok után, hogy a Brassói Corona hét meccses párharcot vívott az Opten Vasas HC-val a jégkorong Erste Liga negyeddöntő párharcában nem igazán találja a tempót a Debreceni DEAC ellen.

Azóta viszont a brassói szakvezetés, úgy a stáb, mint a klub hivatalos honlapja folyamatosan a játékvezetésre teszi a hangsúlyt és a legnagyobb problémát a „zebrák” ténykedésében látja.

A keddi 4–1-es vereség után rögtön ott volt a lehetőség az alapszakaszgyőztes Corona előtt, hogy visszavágjon a Debrecennek az elődöntő második összecsapásán.

A brassói kaput ezúttal Polc védte, Klemp helyett pedig Dame-Malka került a keretbe, a védekezést megerősítendő. A találkozó ugyanúgy kezdődött, mint a keddi: már az első harmad második felében a debreceniek: Izacky, majd kettős fórból Dalecky talált be. Utóbbi kettős emberelőnyben született, amely kiállítások ellen vehemensen tiltakoztak a vendéglátók.

A fordulást követően nem sokkal szépítettek az erdélyiek, Finucci volt eredményes, aztán a meccs felénél Fowlie az egyenlítő gólt is megszerezte. Az első percekben viszont az idegek már pattanásig feszültek amelyet Wilson-Berta klasszikus bunyója is tarkított. Az egyenlítést követően a DEAC kivédekezett egy kiállítást, majd ismét megszerezte a vezetést Berta révén. A Brassó viszont másodszor is egyenlített, megint Fowlie lőtt gólt Hetényinek. A gólváltást megelőzően pedig újabb brassói reklamáció volt. Pavlo Boriszenkot ütközték le csúnyán a palánk mellett, de nem volt kiállítás.

Az utolsó harmadban komolyan rohamozott a Corona, de a DEAC állta a rohamokat. Sőt, Berta az 56. percben megint betalált. A hajrában kockáztatott a Brassó, levitte kapusát, ám ezt a vendégek két góllal is megbüntették, előbb Izacky, aztán Kulesov talált be.

A párharc 2–0-s debreceni vezetésről folytatódik szombaton és vasárnap a hajdúsági városban.

Erste Liga, elődöntő, 2. mérkőzés
Brassói Corona – Debreceni DEAC 3–6 (0–2, 3–1, 0–3)
Gólszerzők:
Finucci (25.), Fowlie (31., 39.), illetve Izacky (13., 59.), Dalecky (18.), Berta (36., 56.), Kulesov (60.).
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a DEAC javára.

Mestermérleg
Dave MacQueen, vezetőedző, Brassó: – Ez egy igazi rájátszásmeccs volt. Az első találkozó után azt lehetett várni, hogy több lesz az érzelem, és így is történt. Elismerés illeti a srácokat, nem csak öt ellenféllel szemben kellett játszaniuk. Olyan volt, akárcsak az előző meccs. Sok helyzetet dolgoztunk ki, de nem tudtunk betalálni. Frusztráló, nem azért, ahogy játszunk, hanem más okok miatt is. Meglátjuk, mit tehetünk Debrecenben a következő meccseken.

David Musial, vezetőedző, DEAC: – Ez egy nagyon jó playoffmeccs volt, sok érzelemme, és örülök, hogy két győztes meccsel utazhatunk haza. Mindent meg fogunk tenni, hogy újra jól játsszunk és győzzünk. A Brassó jó csapat, meglátjuk, mi történik majd Debrecenben.

Fotó: ersteliga.hu

A rovat legfrissebb hírei