Gólzáporos meccsen egyenlített a Brassó


Megérezte hiányzóit a Debrecen.

Úgy utazott a Brassói Corona a Debreceni DEAC otthonába a jégkorong Erste Liga elődöntőjének harmadik és negyedik mérkőzésére, hogy hazai pályán két vereséget szenvedtek.

A harmadik meccsen parádés első harmadot produkáltak és szépítettek, majd jött a negyedik meccs. A hazai oldalon érzékeny veszteségként könyvelhették el Izacky sérülését, akit Pesztunov igyekezett helyettesíteni. A túloldalon nem Tőke, hanem Polc kezdett.

Nyíltsisakos játékot hozott a meccs az első percektől. Tranca a vendégeknek szerzett vezetést, de a harmadik percben Dalecky máris egyenlített. Hári buli utáni találatával már a DEAC vezetett, de a Brassó egyenlítésére sem kellett sokat várni, Valchar szerencsés gólt szerzett: nyolc perc alatt négy találat esett. A vendégek nagy lehetőségei következtek, ám a lendületet egy kiállítás törte meg, ebből viszont nem tudott profitálni a DEAC. A harmad végén aztán már pontosabban céloztak a debreceniek, előbb Turcotte, aztán Novotny volt eredményes, így kétgólos hazai előnnyel mehettek pihenőre a csapatok.

A Brassó kapust cserélt a folytatásra, Tőke állt be. A harmad elején Novotny sérült meg, a cseh csatárt kórházba is kellett szállítani. A DEAC kivédekezett egy hátrányt, majd rohamozott tovább, és Mazzag óriási góljával tovább növelte előnyét a 25. percben. A hazaiak kerültek emberelőnybe, ám ez váratlan fordulatot hozott: McFadden kontratámadás végén talált be. A harmad derekához érve pedig egyenlített a Corona: előbb Péter Balázs nyúlt bele egy távoli lövésbe, majd Klempa közelről mattolta Hetényit. Azonban nem 5-5-tel fordultak a csapatok, Péter lövése megpattant Hetényin, Tranca pedig így könnyedén az üres kapuba lőtt.

Az utolsó harmad elmaradt az előzőektől. A DEAC igyekezett, de a Brassó stabilan védekezett, és ki tudta húzni a hazaiak játékának méregfogát. A hajrára a kapuslehozatallal is megpróbálkoztak David Musialék, de Molnár Zoltán üreskapus góllal zárta le a meccset. A Brassó 7-5-re nyert, másodszor is győzött idegenben, ezzel visszavette a pályaelőnyt. A párharc 2-2-ről folytatódik, kedden Brassóban rendezik az újabb mérkőzést.

Erste Liga, elődöntő, 4. mérkőzés
Debreceni DEAC – Brassói Corona 5–7 (4–2, 1–4, 0–1)
Gólszerzők:
Dalecky (3.), Hári (6.), Turcotte (19.), Novotny (20.), Mazzag (25.), illetve Tranca (2., 40.), Valchar (8.), McFadden (28.), Péter (32.), Klempa (33.), Molnár Z. (58.).
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2.

Fotó: ersteliga.hu

A rovat legfrissebb hírei