Egy győztes meccsre a döntő


Hatalmasat küzdött a Csíkszeredai Sportklub.

Kétmeccses előnyre tesz szert a Csíkszeredai Sportklub, vagy egyenlít a Ferencváros-Telekom a jégkorong Erste Liga elődöntőjében? Ez volt a társbajnokok negyedik összecsapásának tétje.

A párharc negyedik mérkőzésére a hazai oldalon újabb kényszerű cserék következtek. Az előbbi napon a fejsérülést szenvedő Fodor – Borossal ütközött – nem tudott beöltözni, így Farkas lépett előre csatárnak, míg helyét Gecse H. vette át, de menet közben őt is kellett váltani Györfyre. A túloldalon pedig visszajött az eltiltásából Ellerby.

A mérkőzés ezúttal nem egymás kóstolgatásával kezdődött és azonnal egymásnak estek a felek. A Fradi valamivel aktívabb volt és az első 10 percben ők kezdeményeztek és alakítottak ki helyzeteket. A harmad második felére áttérve változott a játék képe, de Combs két ajtó-ablak helyzetet is elpuskázott. A kék-fehéreket elkapta a hév és ez kedvezett a vendégeknek, akik a 13. percben 3–2 elleni kontrába fordultak le és Tóth Gergely mattolta Szamankovot. A fehérorosz kapus a folytatásban is több bravúrt kellett bemutasson, hogy az eredmény 0–1 maradjon. A hazai oldalon a pontosság hiányzott.

A második felvonás hullámzó játékot hozott. Hol az egyik, hol a másik kapu előtt adódtak nagyobbnál nagyobb lehetőségek. A sort Tousingant és Combs kezdte, majd Kóger és Hajós válaszolt erre. A 25. percben Blackwater a vasat faragta szét, majd egy percre rá Combs begyötörte az egyenlítő találatot. Ekkor óvatosabb játékmódba kapcsoltak a felek, leszűkültek a területek. A harmad második fele viszont óriási, fejvesztett rohanást hozott, amiből a vendégek jöttek ki jobban és Sági egy pontos lövéssel visszavette a vezetést. Azonnal jöhetett volna a válasz, de előbb Bíró Tamás hagyott ki egy ordító ziccert, majd Taratuhin találta el a vasat. Az utolsó percek a vendégekről szóltak, akik óriási nyomást gyakoroltak Szamankov kapujára és két ízben is a vas segített Versteeg, illetve Sági löketénél. Közben a játékosok egyre több alkalommal találták meg egymást sok esetben a sportszerűség határain túlmenve, a játékvezetők viszont teljesen szabadjára engedték a meccset.

A második harmad végi eseményekből azt gondolhattuk, hogy a Sportklubnál „lefőtt a kávé”. Nem így lett! A záró felvonásra egy teljesen más szellemben jégkorongozó hazai csapat jött ki a jégre. Igyekeztek a maguk javára fordítani a mérkőzés állását. A 45. percben Tousignant a vasat találta el, hogy a túloldalt Kóger hagyja ki a maga ziccerét. Hatalmas tempóban játszottak a felek ezen percekben, majd jött az utolsó 10 perc. Az 52. percben Láday kékvonalas lövése átcsúszott Aranyon, majd a gólvonalról Blackwater volt eredményes. Pár másodperc múlva már a vezetés is megvolt. Combs egy hatalmas védelmi hibát kihasználva juttatta előnybe a csíkiakat.

Innentől kezdve a kék-fehérek okosan tartották az eredményt és különösebb izgalmak nélkül lehozták a meccset, annak ellenére, hogy a vendégek kapusukat is mezőnyjátékosra cserélték.

Összesítésben 3–1-re vezetnek és kedden úgy léphetnek jégre a Tüskecsarnokban, hogy amennyiben nyernek bejutnak a sorozat fináléjába.

Erste Liga, elődöntő, 4. mérkőzés
Csíkszeredai Sportklub – Ferencváros-Telekom 3–2 (0–1, 1–1 , 2–0)
Gólszerzők:
Combs (26., 53.), Blackwater (52.), illetve Tóth Gergely (13.), Sági (36.)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1 a Sportklub javára.

Mestermérleg
Jason Morgan, vezetőedző, Sportklub Csíkszereda:
– Tudtam, hogy a legjobbját fogja nyújtani a Fradi, nekünk is estek, főleg a második harmad végén szorítottak a kapunkhoz, de hősiesen védekeztünk. 1-2-nél a második szünetben mondtam a srácoknak, hogy ne nézzék, hogy mi vagyunk hátrányban, ne foglalkozzanak az eredménnyel, csak menjenek előre és sikerülni fog. Fontos, hogy a rájátszásban rövid memóriád legyen, gyorsan el kell felejtened a rossz és jó dolgokat is, hiszen pillanatok alatt változhatnak a dolgok. Mi így is tettünk. Mindkét nap 1-2-ről fordítottunk és nyertünk. Az utolsó pillanatig harcoltak a srácok, három sorral kellett felállunk, így nekünk fárasztóbb volt, de önfeláldozóan a végsőkig küzdve sikerült.

Fodor Szabolcs, FTC-Telekom: – Úgy gondolom, hogy az első 40 percben uraltuk a meccset. A második harmadban különösen sok lehetőségünk volt, egymás után három kapuvasat is lőttünk, ha azokat tudjuk értékesíteni, akkor meg tudtuk volna nyerni ezt a mérkőzést. De ez jégkorong mérkőzés és gólra játsszák. Az ellenfél kevesebb helyzetből több gólt lőtt, ez az ami számít.”

Fotó: ersteliga.hu

A rovat legfrissebb hírei