71,35 millió euró, azaz 18,5% - Ennyi pénzt kapott az erdélyi sport


Szinte sehol nem költöttek olyan keveset sportra, mint az egyik erdélyi megyében.

Napi egy millió euró – ennyi pénzt költött a román állam sportfinanszírozásra 2019-ben. Bizonyos tekintetben kevesebbet, mint Magyarország. Többek között ez derül ki abból a nagyszabású és a legapróbb részletekig terjedő kutatásból, amelyet az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) végzett el a Gazeta Sporturilor kérésére.

Románia egyetlen sportnapilapja arra volt ugyanis kíváncsi, mennyire állják meg helyüket azok a sokszor hallott siralmak, melyek szerint a román állam keveset költ a sport támogatására, emiatt a román sport alulfinanszírozott.

A BNS szakemberei összesen 13.798 állami entitás (minisztériumoktól kezdve a községi önkormányzatokig) 2019-es évi költségvetését vették górcső alá. A vizsgált szervezetek közé tartozik hat minisztérium és az Országos Beruházási Társaság (CNI) is, a finanszírozás tárgya pedig az infrastrukturális beruházásoktól kezdve a napi működési költségekig terjedt. Minden tehát, aki közpénz! Azért a 2019-es esztendőt vizsgálták, mert ez az utolsó esztendő, amelyről pontos adatokat, elszámolásokat, leltárak álltak a rendelkezésükre. Na meg ez az utolsó koronavírus előtti év, amelyben „normálisan” működött a sportélet az országban.

Na de most már jöjjenek a számok!

A BNS felmérése szerint 2019-ben 384 millió eurót költött Románia sporttámogatásra. A GDP 1,72%-át. Azaz valamivel több mint egy millió eurót naponta. Sok? Kevés? Nemzetközi kontextusba helyezve Romániában 30 euró jutott minden egyes lakosra. Márpedig ennél kevesebb csak Bulgáriában jutott egy főre!

Az Európai Unió hivatalos, 2018-as statisztikája szerint az EU átlaga amúgy 113 euró, Magyarország pedig 136 eurót költött lakosonként sportfinanszírozásra.

A kutatásból kiderül továbbá, hogy a teljes összeg 49%-át az önkormányzatok, 27%-át egyenesen a kormányzati szervek, 25%-át pedig a CNI utalta ki. Ez utóbbi, azaz az infrastruktúra fejlesztéséért felelős szerv költségeit leszámítva a teljes sportfinanszírozás 15%-át a négy nagy állami tulajdonban lévő sportegyesület, a Steaua, a Dinamo, a Rapid és a Bukaresti CSM emésztette fel.

Erdélyi megye az elsők, de az utolsó között is

A kutatás területi és önkormányzati leosztásig is kiterjedt – a megyei tanácsoktól a községekig. Ebből kiderül többek között, hogy az egy főre jutó sporttámogatás terén Hargita megye a 3. helyen áll a maga 72 lejével, míg az első tízben további négy erdélyi megye található: a 7. Kovászna 53 lejjel, a 8. Brassó 52 lejjel, a 9. Maros 50 lejjel és a 10. Szeben 48 lejjel. Sajnos azonban az utolsók között is van két erdélyi megye: Krassó-Szörényben 27, Beszterce-Naszódban pedig 26 lej jutott egy lakosra.

Abszolút értékben nézve így néznek ki az erdélyi megyék:
Kolozs 7,5 millió euró
Temes 7,3 millió euró
Brassó 7,1 millió euró
Maros 6,3 millió euró
Bihar 5,95 millió euró
Hargita 5 millió euró
Szeben 4,8 millió euró
Máramaros 4,6 millió euró
Arad 4,15 millió euró
Szatmár 3,8 millió euró
Hunyad 3,7 millió euró
Fehér 3,3 millió euró
Kovászna 2,5 millió euró
Beszterce 1,85 millió euró
Krassó-Szörény 1,85 millió euró
Szilágy 1,65 millió euró

Miközben a maga 11,5 milliójánál senki nem költ többet Konstanca megyénél, addig Szilágy megye 1,65 millió eurójánál csak Giurgiu tud felmutatni szomorúbb számot: 1,64 millió eurót. Az erdélyi megyék 2019-ben összesen 71,35 millió eurót költöttek tehát sportfinanszírozásra, ami a teljes országos összeg alig 18,5%-a.

A végén pedig jöjjön egy-két érdekesség. A BNS kimutatásai alapján a községek között a Kolozs megyei Nemeszsuk országosan a második helyen áll 1,2 millió euróval, míg a Temes megyei Újszentes 640.000 euróval például a negyedik. Ezzel szemben a hargitai Kápolnásfalu 250 lejjel, a Fehér megyei Szászcsanád 130 lejjel és a szatmári Beregszó 113 lejjel az utolsó tíz közé szorult. És ez nem az egy főre jutó támogatás értéke, ezek a községek ugyanis ennyit költöttek összesen sportra 2019-ben

Mindeközben a vizsgált évben Románia egyetlen világbajnoki címet sem nyert egyetlen komoly sportágban sem. „Inkoherens stratégia, szomorú perspektívák”, állította fel a diagnózist a Gazeta Sporturilor.

fotó: bursa.ro

A rovat legfrissebb hírei