Változás a Tour of Szeklerland lebonyolításában
Egyre terjeszkedik a nemzetközi kerékpárverseny.
Idén augusztusban 19. alkalommal rendezik meg a Tour of Szeklerland nemzetközi kerékpárversenyt, amely számos újdonsággal várja majd az érdeklődőket – derült ki Lukács László főszervező szavaiból.
Először is a profik mellett az amatőr kerékpárosok szintén összemérhetik erejüket. Utóbbi verseny két szakaszból fog állni, amelyek közül az első a Sepsi Duna Aréna körül halad majd, illetve a Diószegi nevet kapta, mert a Diószegi Pékség lesz a főtámogatója.
A verseny második részére Csíkszeredában kerül sor, éppen a hivatalos versen zárónapján. E szakasz névadó szponzora a PannonWatt lett. Aki kedvet kapott a kerékpárversenyen való részvételhez, az az esemény Facebook-oldalán tud jelentkezni.
Ugyanakkor az idei Tour of Szeklerland egy teljeskörű program is lesz egyben, amely gasztronómiai és sportolási lehetőségekkel (teqball, kosárlabda, biciklis akadályverseny) egyaránt fog szolgálni.
A profik megmérettetése Hargita, Kovászna és Maros megyén át halad, amin 20 csapat már biztosan elindul idén augusztusban.
Fotó: Pinti Attila