Szőcs 60 közül az egyetlen


Felkészül Incze Kriszta?

Mintegy három és fél hónappal az idei nyárra halasztott olimpiai játékok kezdete előtt eddig 60 román sportoló kvalifikálta magát a földkerekség legnagyobb sportviadalára. A szám rendkívül kevés, főleg annak tükrében, hogy az 1980-as moszkvai játékokon 239-en képviselték Romániát. Tovább árnyalja a képet, hogy a 60 fő közel harmadát a labdarúgó válogatott tagjai alkotják.

A Gazeta Sporturilor számba vette, kik azok a sportolók, akik már kvalifikálták magukat az olimpiai játékokra. És azokat is, akiknek erre még esélyük van.

Nos, a 60 biztos résztvevő közül mindössze egy magyar nemzetiségű sportolót találunk: az asztaliteniszező Szőcs Bernadettet. A 26 éves marosvásárhelyi kiválóság az aktuális világranglista alapján jelenleg a földkerekség 27. legjobbja, míg Európában csak hárman előzik meg. Bernadette az Európa-bajnok román válogatott tagjaként lesz ott Tokióban Elizabeta Samara és Daniela Dodean oldalán.

Nem teljesen kizárt azonban, hogy mégsem ő lesz a román delegáció egyetlen magyar tagja: a birkózó Incze Kriszta a Szófiában sorra kerülő olimpiai selejtezőtornán harcolhatja ki a szereplés jogát május 6–9. között.

Zárásként egy kis stat: az 1928-as amszterdami olimpián 28 sportoló képviselte Romániát mindössze 2 sportágban. A másik végletet Moszkva és 1980 jelenti 239 sportolóval és 18 sportággal. Legutóbb Rio de Janeiróban 96-an alkották a román küldöttséget, köztük Szőcs Bernadette is, akik 13 sportágban mérték össze tudásukat.

fotó: www.facebook.com/szocsbernadettecynthia

 

A rovat legfrissebb hírei