Egyenlített a Brassói Corona


Ez már kemény csata volt.

Meggyőző győzelmet aratott a jégkorong Erste Liga döntőjének első meccsén a Csíkszeredai Sportklub a Brassói Corona ellen és már rögtön az első meccsen elvette a Cenk alattiak pályaelőnyét. Egy újabb csíki győzelem viszont nagyon nehéz helyzetbe hozta volna a Brassót.

Ennek fényében parádésan kezdték a döntő párharcának második felvonását a vendéglátók és Gliga már a második percben betalált Szamankov ketrecébe. A Sportklubot megfogta a gól, ám a hazaiak nem tudták kihasználni a kék-fehérek megingásait. A harmad felét átlépve kezdett kiegyenlítődni a játék képe, majd a hajrára jött a csattanó. A Sportklub 18 másodperc alatt két gólt is szerzett a 20. percben. Előbb Papp lövésébe Becze ért bele jól a kapu előtt, majd pár másodperc múlva Combs is betalált.

A második felvonásra erősen jött ki a hazai csapat. Finucci a maga szólóját még kihagyta a 23. percben, de egy percre rá Klempa már nem hibázott. A Corona támadásban maradt, a Sportklub nem kapta a játékát. Szamankov több nagy védést is be kellett mutasson. A legnagyobb a 28. percben, amikor Molnár Zsombor szólóját is hárítania kellett. A 32. percben viszont újabb hazai gólt jegyezhettünk fel. Fowlie vette vissza vezetést, amelyet a harmad végéig meg is tartottak.

A záró harmadra összekapta magát a Sportklub. Igyekeztek több támadást vezetni, de az első két harmad pontatlan játékát nem tudták teljesen eltüntetni. Az utolsó 10 perchez érve valósággal a saját térfelére kényszerült a Brassó. A kék-fehérek rohamoztak, de Tőke és a védelem állta a sarat. A csíkiakon pedig az időkérés sem segített.

A Corona taktikus játékkal egyenlítette ki az összetett állást.

Erste Liga, döntő, 2. mérkőzés
Brassói Corona – Csíkszeredai Sportklub 3–2 (1–2, 2–0, 0–0)
Gólszerzők:
Gliga (2.), Klempa (25.), Fowlie (32.), illetve Becze (20.), Combs (20.).
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1.

A döntő további műsora
3. mérkőzés, április 3., szombat: Csíkszeredai Sportklub – Brassói Corona (18.30)
4. mérkőzés, április 4., vasárnap: Csíkszeredai Sportklub – Brassói Corona (18.30)
5. mérkőzés, április 6., kedd: Brassói Corona – Csíkszeredai Sportklub (18.30)
6. mérkőzés, ha szükséges, április 8., csütörtök: Csíkszeredai Sportklub – Brassói Corona (18.30)
7. mérkőzés, ha szükséges, április 10., szombat: Brassói Corona – Csíkszeredai Sportklub (18.30)

Fotó: ersteliga.hu

A rovat legfrissebb hírei