Szabó és Stahl nyomában
Tizenhat román sportolónak sikerült ez a bravúr – köztük két erdélyi magyarnak.
A csapatban arany (2016) és egyéniben ezüstérmes (2008) Ana-Maria Popescu párbajtőröző és az egyszeres ezüst, kétszeres bronzérmes tornász Marian Dragulescu pályafutása ötödik olimpiáján vehet részt idén nyáron Tokióban. Ez a bravúr eddig mindössze 16 román(iai) sportolónak sikerült: köztük két erdélyi magyar tőrvívónak.
A Gazeta Sporturilorban megjelent összeállításból kiderül, hogy eddig négy román sportoló szerzett indulási jogot hat olimpián, további 12 pedig ötször vehetett részt a földkerekség legnagyobb sportünnepén. Az egyébként hatszoros résztvevő Lia Manoliu után másodszor Szabó Orbán Olga (balra) volt az, aki öt olimpián képviselte Romániát. A kolozsvári tőrvívó 1956 és 1972 között egyéniben egy ezüstöt, csapatban pedig két bronzot nyert. Érdekesség, hogy Manoliuhoz hasonlóan neki is az 1972-es müncheni olimpia volt az utolsó ötkarikás versenye.
Szabó Orbán csapattársa, a szatmárnémeti Stahl Jencsik Katalin (jobbra) 1964-ben debütált Tokióban és két csapatbronz után Moszkvában búcsúzott 1980-ban.
Érdekesség, hogy Ana Maria Popescunak is van szatmárnémeti magyar kötődése. A legutóbbi, 2016-os Rio de Janeiro-i olimpián aranyérmes román női párbajtőrcsapat egyik tagja ugyanis a magyarul tökéletesen beszélő, önmagát félig magyarnak, félig románnak tartó Simona Pop volt.
fotók: wikipedia.org