Mindenki hihetetlen melót tett bele ebbe az aranyba


Örömködő csíkiak, bánatos brassóiak.

 Fordulatokkal teli, érzelemdús döntőt vívott egymással a Csíkszeredai Sportklub és a Brassói Corona a jégkorong Erste Ligában. A mindent eldöntő hatodik meccs utáni edzői nyilatkozatokból értelemszerűen két ellentétes vélemény nyilvánul meg.

 
Mestermérleg
Jason Morgan, SC Csíkszereda: – Néhány olyan dolog miatt, amit nem lehet befolyásolni, másabb volt a mérkőzés. Elég későn, 21 órától kezdtünk, volt áramingadozás is, ami miatt a második harmad később kezdődött. Ennek ellenére nagyon jó mérkőzést játszottunk, a fiúk mindvégig betartották az utasításokat. A második harmad elején hátrányban voltunk, de nagyon akartuk ezt a győzelmet, ami meg is látszott, számtalan helyzetünk volt, gólokat is szereztünk. A srácok önfeláldozóan vetődtek minden korongba, Tousignant törött orral állt vissza játszani. De Kuljas, Szamankov, Yellow Horn, akik nem kaptak lehetőséget, az egész szezonban, amikor kellett, ott voltak, és mindig azt a pluszt nyújtották, amire szükségünk volt. A végső győzelem a teljes csapat munkájának köszönhető, egytől egyig, mindenki hihetetlen melót tett bele ebbe az aranyba. Szép volt, fiúk!
 
Dave MacQueen, Corona Brassó: – Természetesen csalódott vagyok a vereség miatt. Az első harmadban nagyon jól kezdtünk, több nagy helyzetünk is volt, sikerült a vezetést megszerezni. A második harmadban viszont a Csíkszereda ránk jött, meg is fordította az eredményt, de vissza tudtunk kapaszkodni. A végére nem maradt elég átütő erő. Az ellenfélnél olyan klasszis játékosok vannak, mint Becze, Blackwater, Wishart és még sorolhatnám, akik a fontos pillanatokban tudtak villanni, nekünk ezt kell megtanulnunk. 2 perccel a vége előtt a kapusuk is hatalmas védést mutatott be, ezek a kulcsmomentumok döntenek el egy ilyen párharcot. A mi játékosaink pontosan azt kell megtanulják, hogy ezekben a pillanatokban a győztes döntéseket hozzák meg.
 
Fotó: Halmágyi Zsolt

A rovat legfrissebb hírei