Első ligás tagságért küzd a Szejke SK


Kezdődik a feljutási torna. Sepsiszentgyörgyön.

Nyolc csapat részvételével kerül megrendezésre a férfi kézilabda másodosztályú bajnokság feljutási tornája. Három erdélyi csapat küzdhet az első ligás tagságért: a Kolozsvári U, a Segesvári VSK és a Székelyudvarhelyi Szejke SK.

A nyolccsapatos feljutási tornának Sepsiszentgyörgy ad otthont, a mérkőzések természetesen zárt körűek lesznek. A torna kiesős rendszerben zajlik, a másodosztály három csoportjának első két helyezttjeit, illetve két legjobb harmadikját párba állították. Azok a csapatok, amelyek a negyeddöntőben kiesnek, nem juthatnak fel

A kiírás szerint a két elődöntő nyertese feljut a Nemzeti Ligába, a 3. és 4. helyezettek (az elődöntők vesztesei) pedig egy következő, már körmérkőzéses tornán játszanak a feljutásért (a Nemzeti Liga 11. és 12. helyzettjeivel). Innen két együttes folytathatja a legfelsőbb szinten, de a szövetség szabályzata azt is megjegyzi, hogy amennyiben egy vagy több jelenlegi első osztályos együttes nem indulna, akkor a feljutási tornákon elért helyezések alapján és azoknak függvényében be lehet nevezni a legfelsőbb osztályba.

A negyeddöntő párosításai, péntek
CSU Pitești – Krajovai Universitatea (11.00)
CSM Ploiești – Kolozsvári Universitatea (13.40)
Alexandria – Segesvári VSK (16.20)
CS Medgidia – Szejke SK (19.00)

Fotó: kezilabda.ro

A rovat legfrissebb hírei