Visszalépett a Nagyszeben, változik a program


Alig néhány napja még ünnepelték a visszatérést…

„Hol van már a tavalyi hó?”, teszi fel az azóta közhellyé degradálódott kérdést Francois Villon az 1461– ben megjelent Ballada a hajdani hölgyekről című versében. Nos, valamiképpen Nagyszebenben is hasonló a helyzet, ott is kereshetik a hajdani hölgyeket a – palánk alól a kosárlabda szerelmesei. Csakhogy az erdélyi városban nem is kellett megvárni a következő esztendőt a radikális változáshoz. És a női kosárlabdacsapat eltűnéséhez.

Alig néhány hete még euforikusan hirdette a helyi sajtó, hogy 12 év után ismét lesz élvonalbeli női kosárlabdacsapata az egykori szász fellegvárnak. Igaz, már akkor sejteni lehetett, hogy a Szeben folyó partján nem törnek majd komoly babérokra, mivel a sajtó azt is vizionálta, hogy a keretet a korábbi válogatott Alexandra Uiuiu mellett leginkább a saját nevelésű fiatalokra építik. Azokra a fiatalokra, akik harmadik helyen végeztek az U18-as bajnokságban.

A Román Kosárlabda Szövetség el is készíttette a 2019-2020-as szezon programját, benne a Nagyszebeni CSM-vel. Néhány nappal később aztán elpárolgott a 12 év utáni visszatérés eufóriája, a klubvezetés ugyanis tájékoztatta a szövetség: visszalép a bajnokságtól.

A visszalépés következtében módosítani kellett az amúgy is meglehetősen abszurd versenykiírást, az élvonal ugyanis 13 csapattal maradt, a Nyugati csoport pedig 6-tal. Ezért számukra egy héttel később kezdődik a pontvadászat.

Hogy mi lesz a szebeni női kosárlabda sorsa, az egyelőre kérdéses. Az viszont biztos, hogy a szövetség szabályzata alapján 5000 eurós büntetést kell befizetniük. Az is kérdés, hol folytatja a 3-szoros bajnok Uiuiu, aki játéktudása mellett szépsége miatt is a szurkolók egyik nagy kedvence.

A rovat legfrissebb hírei